Több százan a szűrővizsgálatokon

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Több mint 150-en jegyeztek elő, de a nap végéig minden bizonnyal mintegy kétszáz gyermek vett részt a Nemzetköri Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvoscsoportjának szűrővizsgálatain: a szakemberek vasárnap délután fogadták a kicsiket az udvarhelyi Eszterlánc Napközi Otthonban.

Kovács Eszter

2015. május 11., 11:262015. május 11., 11:26

Az altalános gyermekorvosokból, fül-orr-gégészből, urológusból, ideggyógyászból, pulmonológusból és ortopéd műszerész szakemberből álló csapat délután 2 órakor látott munkához: a napközi folyosói az esti órákig tele voltak várakozó szülőkkel és gyerekekkel, hisz az Eszterlánc Alapítvány felhívására idén is több százan jelentkeztek. „Az udvarhelyi vizsgálatra sokan jelentkeztek, nemcsak Udvarhelyszékről, hanem Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy környékéről is” – sorolta Biró Edit kapcsolattartó.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt években egyre kevesebb nagyon súlyos esettel fordulnak az önkéntes orvosokhoz: a kétezres évek elején igen sok ritka betegséget sikerült diagnosztizálni az évi kétszeres vizitációk során, azóta sokan már nem várják meg a NGYSZ szakembereit, hanem maguk fordulnak külföldi orvosokhoz. „Csak idén három-négy esetben fordult elő, hogy az udvarhelyi kórház szakorvosai általunk felvették a kapcsolatot az önkéntes orvosokkal, és gyereket küldtek tovább kezelésre Magyarországra. A helyzet ugyanis sajnos az, hogy itthon kevesebb és kevésbé korszerű eszközök állnak a szakemberek rendelkezésére” – osztották meg a szervezők, hozzáfűzve: örvendetes, hogy a hazai és a magyarországi orvosközösség jó kapcsolatot ápol egymással, így a gyermekek érdekében sokszor együttműködnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés