
Fotó: Boda L. Gergely
Márciusban kevesebb mint három hét alatt annyi dolgozót vettek fel Székelyudvarhelyen, mint az év első két hónapjában együttvéve.
2015. március 20., 13:312015. március 20., 13:31
Megugrott márciusban az alkalmazások száma Székelyudvarhelyen, jócskán a hónap vége előtt máris annyi munkanélküliként regisztrált személy állt munkába, mint januárban és februárban összesen. A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség székelyudvarhelyi kirendeltségén év eleje óta háromszáznál több alkalmazást jegyeztek fel, ebből 155-öt márciusban – tudtuk meg Kerekes Mária Magdolnától. Az irodavezető azt is elmondta, hogy az e hónapban alkalmazott személyek többségét az építőipari cégek hívták vissza, ezek ugyanis a téli leállást követően újrakezdték tevékenységüket.
A munkanélküli segélyben részesülő építőmunkásokat úgy alkalmazzák, hogy segélyüket felfüggesztik – akárcsak minden más, meghatározatlan időre szóló alkalmazás esetén –, a fennmaradó időszakra járó juttatást pedig az építkezési szezon végén kezdik folyósítani számukra, amikor időszakosan ismét munkanélküliekké válnak – tájékoztatott Kerekes Mária Magdolna. A munkaerő-elhelyező ügynökség helyi kirendeltségének adatai alapján feltételezhető, hogy az alkalmazások száma tovább fog nőni, ugyanis több cég áprilistól bővíti alkalmazottainak számát.
Az alkalmazások mellett megnőtt a munkaajánlatok száma is, az ügynökség adatbázisa szerint megyei szinten több mint hatszáz állás betöltésére várnak munkanélkülieket a különböző cégek. Az állásajánlatok között vannak építőipari munkák is, legnagyobb számban azonban – mint az lenni szokott – a textilipari cégek várnak munkaerőt.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!