Tiltakoznak a Madarasi Hargita csúcsán lévő kopjafák eltávolítása ellen

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete tiltakozik a Madarasi Hargita csúcsán lévő kopjafák eltávolítása ellen: mint a szervezet csíkszéki, udvarhelyszéki és megyei vezetői által kiadott közleményben kifejtik, nem vitatják a hegycsúcs rendezésének szükségességét, de úgy látják, hogy ez nem kizárólag természetvédelmi kérdés.

Székelyhon

2015. június 07., 19:572015. június 07., 19:57

2015. június 08., 12:522015. június 08., 12:52

Harminc éve a csíkmadarasiak állították az első keresztet a hegycsúcsra. A kommunizmus idején néhány lelkes ember az akkori plébános vezetésével vitte ki és állította fel a kitartást és megmaradást is jelképező keresztet. Azóta minden év szeptemberének harmadik szombatján madarasiak százai zarándokolnak el a kegyhelyre, megünnepelni a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepét, melynek naptári időpontja szeptember 14-e. Más környékbeli településekről is számtalan zarándok érkezik a Hargitára, sőt az egyik érintett település kápolnát szándékszik felépíteni a hegycsúcs közelében, írják indoklásként a néppártiak.

A folytatásban azt javasolják a kopjafákat eltávolítani szándékozóknak, hogy a már meglévőket ne bántsák (hisz visszamenő hatállyal nem lehet szabályozni), viszont újakat felállítani csak szabályok betartásával, a terület tulajdonosának és különböző szakmai fórumok, például a természetvédelmi gondnokság engedélyével lehessen. A Néppárt tehát az ügyben azt szorgalmazza: hozzanak létre az érintett települések képviselőiből, történész, néprajz szakos, természetvédő és jogász szakemberekből álló bizottságot, amely a kegyhelyen történő további tevékenységeket megvitatná.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés