
Fotó: Pál Árpád
Udvarhely fejlődését segítené a debreceni városvezetés – erről tartottak kedden sajtótájékoztatót Székelyudvarhelyen. Az is kiderült, hogy az Aqua Nova Hargita Kft. a környékbeli településeken terjeszkedne, hiszen regionális vízszolgáltatóként könnyebben pályázhat fejlesztésekre.
2016. október 04., 19:082016. október 04., 19:08
Bár az utóbbi években némileg megkopott Udvarhely és Debrecen kapcsolata, a jó viszony azért megmaradt – jelentette ki Papp László, a magyarországi város polgármestere. Mint mondta, feltett szándékuk minden támogatást megadni ahhoz, hogy Udvarhely regionális szerepköre fejlődjön.
Tíz éve működteti az udvarhelyi Aqua Nova Hargita vízszolgáltató vállalatot a Debreceni Vízmű Zrt., ami példaértékű gazdasági kapcsolatnak számít – értékelt Papp László. Úgy véli, ha Székelyudvarhely térségi szerepkörének növeléséről beszélünk, akkor érdemes lenne például a vízszolgáltatást a környékbeli településekre is kiterjeszteni. Erről fognak tárgyalni a következő hónapokban.
Ányos József, a Debreceni Vízmű vezérigazgatója emlékeztetett, hogy az elmúlt tíz évben több mint nyolcmillió eurót fektettek be az udvarhelyi ivóvíz-szolgáltatási rendszer, valamint a szennyvízhálózat felújításába. Reményét fejezte ki, hogy néhány héten belül befejeződik a szennyvíztisztító állomás korszerűsítése. Megoldást akarnak találni arra, hogy felkeltsék a kis települések vezetőinek érdeklődését az Aqua Nova Hargita által nyújtott szolgáltatás iránt, a következő hónapokban ehhez fogják megteremteni a műszaki alapot. „Ha meg tudjuk teremteni a regionális szolgáltatói státust, akkor sokkal nagyobb mértékű uniós forrásokat lehet majd felhasználni Udvarhelyen és a környező kistérségekben is” – mondta Ányos József, hozzátéve, hogy romániai pályázatokban is gondolkoznak.
Orbán Árpád udvarhelyi alpolgármester kijelentette, a városvezetés felelősségének érzi, hogy segítse a környékbeli településeket, ezért is támogatja a vízszolgáltató terjeszkedését.
Nem dicséretre, EU-s pénzekre van szükség
„Tudjuk, hogy egy közszolgáltató nem számíthat arra a fogyasztóktól, hogy naponta, hetente dicsérjék a szolgáltatást. Tudjuk, hogy a klienseknek akkor számítunk, ha elakad a vízszolgáltatás, de mi azon dolgozunk, hogy ezek a lakossági panaszok a vízminőségre ne vonatkozhassanak. Ha ez szolgáltatás-, illetve forgalomkorlátozással jár, akkor arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb fel tudjuk számolni” – fogalmazott Ányos. Hozzátette, az eddigi befektetésekkel korántsem értek a munka végére, hiába cserélték ki több mint 45 utcában a vízvezetéket, illetve építették ki a szennyvízhálózatot több mint 25 utcában, ennél sokkal több olyan vezeték van, amit fel kellene újítani. Ennek érdekében Udvarhellyel, illetve a környékbeli településekkel közösen megteremtenék a lehetőséget európai uniós pályázatok lehívására.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!