
Fotó: Lukácsi Lehel
Az egyenruha bevezetését tervezi a Tompa László Általános Iskola egyik osztálya: bár a vezetőség nem tervez egységes viseletet, a szűkebb közösség – beleértve a tanítónőt is – felvállalja a formaruha viselését. Székelyudvarhelyen mindeddig két tanintézetben döntöttek úgy, hogy uniformizálják a diákok öltözetét.
2014. szeptember 18., 10:542014. szeptember 18., 10:54
Ettől a tanévtől egyenruhát viselnének a Tompa László Általános Iskola I. B osztályos tanulói, Pálfi Tünde tanítónővel együtt: a Manófalva névre keresztelt, huszonhárom gyerekből álló közösség vezetőjének régi vágya, hogy az osztályába járók formaruhát viseljenek – nagyon tetszik neki a Tamási Áron Gimnáziumban bevezetett öltözék, és véleménye szerint ezáltal eltörlődnek a társadalmi különbségek, amelyek az öltözködésben nyilvánulnak meg. A pedagógus már tavaly év végén felvetette ötletét a szülőknek, akik az elmúlt időszakban több cégtől is kértek árajánlatot.
Vidám színek előnyben
A tervek még nem véglegesítődtek – vannak, akik nem értenek egyet az elképzeléssel –, de az már biztos, hogy világos, vidám, első osztályos gyerekekhez is illő színekben gondolkodnak, és lehetőség szerint kockás anyagból készíttetnék a viseletet, a Csicsergő napközi formaruhájához hasonlóan – tudtuk meg a tanítónőtől. A tervek szerint a lányok ruhát, a fiúk nadrágot és inget hordanának – van olyan kislány, aki nem szívesen visel ruhácskát a hétköznapokban, így lehetőséget teremtenének arra is, hogy igény szerint az öltözéket az osztályban tartsák.
Mint Pálfi Tünde elmondta, ő is elkészíttetné és hordaná a viseletet. Hozzátette, az iskola több pedagógusa kíváncsian várja a kezdeményezés megvalósulását: amennyiben az működik, szándékukban áll csatlakozni hozzá. Bár Tikosi Éva, a tanintézet igazgatója nem tervezi a teljes diákság számára kötelezővé tenni az egyforma öltözéket, egy egységes kiegészítő – például nyakkendő – viselését elképzelhetőnek tartja. Mint elmondta, erről a szülőbizottságnak is döntenie kell.
Napközi volt a kezdeményező
Az ötletadó Csicsergő napközi növendékei immár a harmadik tanévet kezdik formaruhában, s mind a szülők, mind a gyerekek elégedettek vele, szeretik – mondta el Lázár Csilla óvodapedagógus, az egyenruhaprojekt kezdeményezője. Hozzátette, a tanintézet volt az első, amely a városban felvállalta a formaruha bevezetését – az ötletet elfogadtatni közel sem volt egyszerű, a közvéleményt meg is osztotta, hiszen sokaknak a kommunista rendszert juttatja eszébe. A cél azonban az volt, hogy egyfajta rendszert teremtsenek vele, „az egykori fegyelmet aktuális elképzelésekkel”, s mostanra be is bizonyosodott, hogy a viselet praktikus, kényelmes, a szülők dolgát jelentősen megkönnyíti, ráadásul eltörli a társadalmi különbségeket. Volt olyan szülő, aki megkereste a pedagógust, és megköszönte neki, hogy kezdeményezte az egyenruha bevezetését – derült ki.
Anyagilag támogatott ötlet
A napközi nyolcvan gyereke ingyen kapja az első rend viseletet – a lányok kockás ruhát rózsaszín blúzzal, a fiúk sötétzöld nadrágot szürke kockás pólóval – a Csicsergő Egyesület jóvoltából, számos székelyudvarhelyi vállalkozó támogatásával. Egy rend ruha 75 lejbe kerül. Lázár Csilla véleménye szerint azok a gyerekek, akik már a napköziben megszokják az uniformist, később sem húzódoznak attól, hogy egyforma ruhát öltsenek, ezáltal egy egységbe tömörüljenek – a Tompa László-iskolába is a napköziből jött az ötlet. Mint kiderült, több iskola vezetősége is érdeklődött tőle a kezdeményezés részleteiről, mostanáig azonban csak a Tamási Áron Gimnáziumban érezték azt fontosnak. A pedagógus a továbbiakban is szívesen segít bármelyik tanintézetnek a projekt kivitelezésében, ha úgy döntenek, hogy egyenruhát szeretnének – mondta el.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!