Télre elkészül a többi szociális lakás is

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az újonnan megalakuló székelyudvarhelyi önkormányzati döntéshozó testületnek kell majd döntenie, hogy kik költözhetnek be az elkészült 22 csereháti szociális lakásba. Csereháton a fennmaradó 42 lakás legkésőbb novemberre fog elkészülni, a munkások jelenleg is dolgoznak.

Simon Eszter

2012. június 12., 16:012012. június 12., 16:01

2012. június 12., 16:232012. június 12., 16:23

 

Lassan két és fél hónapja, március 31-én lejárt a határideje az újonnan épült csereháti szociális lakások igénylésének, aminek kettős kritériumrendszere lehetőséget adott arra, hogy az elkészült 22 lakásra a rászorulókon kívül az ifjúsági kéréslistán lévők is jelentkezzenek, ehhez mindössze a korábban benyújtott kéréseket kellett felújítaniuk. Korábban Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója azt mondta: a lakások technikailag készen vannak, március-április folyamán át lehet adni őket.

Összesen száz kérelmezője van a huszonkét szociális lakásnak, kiosztásuk előtt azt a listát kellett volna elfogadnia az akkori testületnek, amely a kettes kritériumrendszer alapján dőlt el, egyik a kilakoltatottak névsorát tartalmazza, a másik szociális szempontok alapján rangsorolja a jogosultakat. A legutóbbi ülésen az is elhangzott, hogy a kritériumrendszert mind a jogi, mind pedig a szociális szakbizottság negatívan véleményezte, ennek ellenére az akkori RMDSZ-frakció támogatta elfogadását. Az  MPP frakciója a kettős kritériumrendszert már annak felvetésekor rossznak tartotta, az utolsó ülésen pedig egyenesen törvénytelennek titulálta, azzal az indokkal, hogy a hivatalnak nem kellett volna az ifjúsági lakás kritériumait is belekevernie. Az MPP-sek új kritériumrendszer kialakítását javasolták, és a tervezetet nem szavazták meg.

 

Az igényléseket elbíráló bizottság április 26-áig összeállította a pontszámok szerinti névsort, de mivel a tanács nem fogadta el, a listát még nem hozták nyilvánosságra. Jelenleg a fennmaradó 42 lakáson dolgoznak a szakemberek: a középső két lépcsőház lakrészei félig vannak meg, ottjártunkkor az erkélyeket alakították ki, az utolsó kettőben pedig jelenleg vakolnak és meszelnek. Krall János munkálatvezető kérdésünkre elmondta: „Egy lépcsőházban 10-12 lakrész van, a legkisebbek 51 négyzetméteres garzonlakások, a legnagyobbak háromszobásak, 102 négyzetméteresek”. Az elkészült lakásokban ötzáras, fémbetétes bejárati ajtók, valamint thermopan ablakok vannak, a szobákban laminált padló, a fürdőszobák kicsempézve, kagylóval, wc-csészével, káddal vannak ellátva. Kralltól azt is megtudtuk, hogy a tömbház alagsorába tervezett garázsok helyén feltehetően üzletek lesznek, valamint gyógyszertár. „A munkálatokat előreláthatóan tél előtt befejezzük, legkésőbb novemberre elkészül a többi lakás is” – mondta a csoportvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés