
Fotó: Veres Nándor
Ezen a héten portalanítják Székelyudvarhely központi útjait, valamint az út menti fák lombtalanítására is sor kerül.
2012. március 19., 18:272012. március 19., 18:27
Március 15-17-én visszametszették a Győzelem utcai posta előtti két fűzfát az ottani lakótársulás kérésére. „Ezeket a fákat biztonsági okokból metszették meg, illetve vágták ki, mivel a fákat vihar idején a közlekedésre veszélyesnek ítélte az arra kijelölt bizottság” – mondta el Kelemen Klára, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának munkatársa.
A központi postával szembeni vadcseresznyét és a Tamási Áron úton egy fát kivágtak, továbbá két másikat visszacsonkoltak az ipari alpinisták, ezek ugyanis veszélyesek voltak a közlekedésre.
„A napokban fognak neki a város területén lévő fák tavaszi metszéséhez, amit majd kertészek végeznek. Ennek folyamán a villanyvezetékek alatt lévő ágakat vágják le az út menti fákról” – adta tudtunkra Kelemen Klára.
Ezen a héten az utak portalanításának is nekifogtak a hivatal alkalmazottai. Tóásó Imre, a városgazdálkodási osztály munkatársa ezzel kapcsolatosan elmondta: ezen a héten a központi utakat portalanítjuk, de jövő héten a negyedekben is sor kerül az utak tisztítására. Az útlezárásokról a napokban értesítik a lakosságot.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!