Szomszédjukat hibáztatják a csótányok miatt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Egy lakót hibáztatnak amiatt, hogy egy Tábor-negyedi tömbházban újból és újból elszaporodnak a csótányok. Sem a tavalyi, sem a nemrég történt fertőtlenítés alkalmával nem engedte be a rovarirtó szakembereket.

Simon Eszter

2013. március 18., 17:462013. március 18., 17:46

2013. március 19., 10:592013. március 19., 10:59

Két hete írtunk arról a Tábor utcai nyugdíjastömbházról, melynek lakói évek óta küzdenek a csótányokkal, de mivel néhány lakó nem tartja be az irtással kapcsolatos előírásokat, a bogarak újra és újra elszaporodnak. Hasonló panasszal fordult szerkesztőségünkhöz Tarcsafalvi Attila, a Tábor-negyedi Virradat sétány 6-os tömbházának felelőse. Elmondása szerint a húsz lakóból egyetlenegynek volt tavaly is kifogása a csótányirtás ellen. „Első alkalommal tavaly májusban hívtuk ki a szakembereket, akik ki is fertőtlenítették a lépcsőházat, a pincét és a lakásokat is, egy kivételével. Ennek tulajdonosa S. István, aki nem fizetett az irtásért, és nem is engedte be lakásába a szakembereket” – avatott be a részletekbe a lépcsőházfelelős.

Idén tavasszal ismét több lakó jelezte, hogy meg kellene ismételni az irtást, amit azonnal meg is rendeltek. Ez két fertőtlenítésből áll, az elsőre múlt héten került sor, a másodikat március 27-én végzik el, az árát pedig a közköltséggel együtt kellett volna minden lakónak kifizetnie, de S. István ismét nem írta alá a szakcég által kiállított dokumentumot.

A Virradat sétány 6-os tömbházában felkerestük S. Istvánt, aki kérdésünkre elmondta, hogy nála nincsenek csótányok, ha vannak is, akkor üzletből beszerzi a szükséges szert, azzal fújja be lakását. Amikor arról érdeklődtünk, hogy miért nem pótolt a közös felületeken végzett irtás költségébe, azt mondta, az őt nem érdekli, hagyjuk békén, és becsukta az ajtót.

A problémával megkerestük Fazakas Mihályt is, a lakótársulás elnökét is, aki megerősítette Tarcsafalvi állítását. „A 2007/230-as számú, lakótársulásokra vonatkozó törvény kimondja, hogy a lakóknak kötelességük minden olyan munkálatba bepótolni, amit a közös felületeken végeznek, és ebbe beletartozik a fertőtlenítés is” – magyarázta Fazakas, hozzátéve, hogy a kétszeri fertőtlenítés lakásonként 30 lejbe került.

Arra a kérdésünkre, hogy ha ismét elszaporodnak a csótányok, mit tehet az a 19 lakó, aki fizetett a fertőtlenítésért, a lakóbizottsági elnök azt válaszolta, panaszt kell benyújtaniuk. „Meg kell értenie S. Istvánnak is, hogy ha nem működik együtt velünk, és ismét elszaporodnak a csótányok, akkor a legközelebbi irtás teljes költségével őt fogjuk terhelni” – szögezte le Fazakas.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés