Szikra okozott tüzet Farkaslakán

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Melléképületek kaptak lángra Farkaslakán keddre virradóra. A lángok nem sokkal éjfél után csaptak fel Demény Zoltán gazdaságában, felemésztve a melléképületeket.

Jánosi András

2015. augusztus 18., 11:262015. augusztus 18., 11:26

A farkaslaki önkéntes tűzoltók voltak az elsők, akik megjelentek a helyszínen, de a tüzet a székelyudvarhelyi tűzoltósággal közösen sikerült csak megfékezni. Kovács Lehel polgármester elmondása szerint a legnagyobb gondot a tűz terjedése okozta, amely végül nem tett kárt a házban és a szomszédos épületekben: egyetlen szomszédos csűrbe kapott bele csak, de sikerült megfékezni, mielőtt jelentősebb károkat okozott volna.

„Az volt a legnagyobb baj, hogy olyan helyen égett a tűz, amely maximálisan ki volt használva. Akkor épült be, amikor két és fél ár telekre még ki lehetett bocsátani építési engedélyt” – nyilatkozta az elöljáró. Kovács arról is beszámolt, hogy az emberek hamar összegyűltek, és segítettek a környező épületek biztosításában. A székelyudvarhelyi katonai tűzoltó-alakulat három esetkocsival szállt ki a helyszínre, amelyek közül egyik reggelig a helyszínen maradt. „Még a korondi önkéntes tűzoltók is megérkeztek, de addig már megfékeztük a tüzet” – számolt be a polgármester.

„Soha nem láttam még ekkora tüzet. Úgy tombolt mint a filmekben” – állította egy szemtanú.

A Hargita megyei tűzoltóságtól megtudtuk, hogy éjfél után 24 perccel érkezett a riasztás a sürgősségi hívószámra, amelynek következtében három tűzoltóautóval 13 tűzoltó szállt ki az esethez. A helyszínen egy csűr, egy nyári konyha, egy raktár és egy garázs égett. A lángok 170 négyzetméteren pusztítottak, a keletkezett anyagi kár jelentős. Az élénk szél miatt a szomszédos épületek biztosítása tette ki munkájuk oroszlánrészét, viszont így is meggyúlt egy szomszédos csűr zsindelyteteje, de ezt idejében sikerült megfékezni. Az előzetes vizsgálatok alapján a tüzet szikra okozta. „Nem lehet tudni, honnan jött a szikra, jöhetett akár egy kéményből is” – tudtuk meg a készenléti felügyelőség megbízott szóvivőjétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés