A külföldön munkát vállaló szülőknek csak egy része jelenti szándékát a szociális osztályokon, de még így is másfél ezer ideiglenes felügyelet alá helyezett gyerekről tud a Hargita megyei gyermekvédelem. A kormány előkészítette a vonatkozó törvény módosítását.
2012. november 28., 17:212012. november 28., 17:21
2012. november 28., 17:492012. november 28., 17:49
Módosító törvénytervezetet fogadott el keddi ülésén a kormány, a jogszabálytervezet a jelenleg érvényben lévő gyermekvédelmi szabályozások területén hoz újdonságokat, egyebek mellett előírja, hogy a külföldön munkát vállaló szülőknek, illetve nevelőszülőknek elutazásuk előtt negyven nappal kell jelezniük szándékukat a település önkormányzatának szociális osztályán, megnevezve azt a személyt, aki távollétük alatt gondoskodni fog gyerekükről.
Ez most is kötelező lenne, a jelenlegi előírások azonban nem tartalmaznak semmilyen határidőt a jelentési kötelezettségre vonatkozóan, és szankciókat sem helyeznek kilátásba arra az esetre, ha a külföldre készülő szülők vagy nevelőszülők elmulasztják jelezni szándékukat – tudtuk meg Elekes Zoltántól, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy tapasztalataik alapján sok szülő nem is tartja be az említett előírást. A megyei gyermekvédelmi igazgatóságnak azonban még így is mintegy 1400 gyermekről van tudomása, akik ideiglenes gondozásba kerültek különböző rokonoknál, családtagoknál, miután szüleik jelentették külföldi munkavállalási szándékukat, illetve megnevezték azt a személyt, aki vállalta itthon hagyott gyermekük felügyeletét. A hasonló helyzetben lévő gyermekek száma azonban ennél sokkal nagyobb is lehet – közölte a jelentési kötelezettséggel kapcsolatos tapasztalataik alapján Elekes Zoltán. Hargita megyében idén hét gyerek került hivatásos nevelőszülőkhöz azért, mert külföldre távozó szülei nem gondoskodtak elhelyezéséről, illetve további 19 gyermek került hasonló okokból családi elhelyezésre az ilyenkor szükséges gyermekvédelmi intézkedéseket követően – tájékoztatott a megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.
Az új törvénymódosítás-tervezet tartalmával kapcsolatban az igazgató elmondta, hogy ez nagyjából az ENSZ gyermekjogvédelmi egyezményében foglaltaknak felel meg, így legfennebb csak az előírások gyakorlatba ültetésére vonatkozó apró technikai feltételeken kellene javítani. A tervezetet azonban még a parlamentnek is el kell fogadnia, akkor viszont a külföldön munkát vállaló szülőkre vonatkozó kötelezettség jóval erősebb lesz, hiszen például a jelentési kötelezettséget jelenleg csak egy miniszteri rendelet írja elő – tudtuk meg Elekes Zoltántól.
Az igazgató ugyanakkor azt is elmondta, az előterjesztett törvénymódosítás a válófélben lévő vagy külön élő szülők, illetve gyermekeik jogait is próbálja a korábbi törvénynél szigorúbban szabályozni, ugyanis ezek a konfliktusos helyzetek nagyon gyakoriak, és a saját igazukért harcoló szülők csatározásait sokszor éppen gyerekük szenvedi meg.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!