
Fotó: Pál Árpád
Elromlott egy átemelő pumpa, emiatt szennyvíz ömlött a Nagy-Küküllőbe pénteken Székelyudvarhelyen, a városi strand közelében. A hibát rövid időn belül kijavították a vízszolgáltató vállalat szakemberei.
2017. március 13., 19:082017. március 13., 19:08
2017. március 13., 19:302017. március 13., 19:30
A pumpákat egy automata rendszer működteti, ami a pénteki meghibásodáskor is küldött sms-t a vízszolgáltató vállalat munkatársainak, akik rögtön a helyszínre siettek – tudtuk meg Bálint-Major Árontól, az Aqua Nova Hargita Kft. igazgatójától. Mint mondta, a problémát fél órán belül megoldották, így csak
annyi, amennyit a biztonsági tartály már nem tudott befogadni.
– fogalmazott.
Minimális mennyiségű szennyvíz került a folyóba az átemelő pumpa meghibásodása miatt
Fotó: Pál Árpád
Rámutatott, az esetet kivizsgálta a helyi rendőrség, valamint a környezetvédelmi és a vízügyi igazgatóság is, de
mivel nem történt mulasztás, és a szennyezés mértéke is elenyésző volt.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
szóljon hozzá!