Szemétgyűjtés Keresztúron

•  Fotó: xy

Fotó: xy

Hat köbméter szemetet gyűjtöttek össze a Berde Mózes Unitárius Gimnázium harmadikos és negyedikes tanulói kedden Székelykeresztúron. Az akciót jövő héten folytatja a közel ötvenfős csapat.

Simon Eszter

2013. február 27., 13:152013. február 27., 13:15

2013. február 27., 15:222013. február 27., 15:22

 

Évenként két alkalommal, rendszerint tavasszal és ősszel szoktak szemétgyűjtést rendezni a kisváros különböző pontjain, a temetőkertekben, a Sóskúton, a patakok partján, valamint a lakónegyedekben – tudtuk meg Bölöni Lászlótól, a Berde Mózes Gimnázium negyedik osztályosainak tanítójától, az akció szervezőjétől. Szerinte ez az időszak a legalkalmasabb a gyűjtésre, mivel elolvadt a hó, de még a fű nem kezdett el nőni, így semmi nem takarja el a szétdobált szemetet. 

Kedden délután az unitárius gimnázium harmadik és negyedik osztályosai három óra alatt hat köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze. A gyermekek pedagógusaik kíséretében iskolájuk elől indulva végigmentek a Gagy patak mentén, egészen a Budai Nagy Antal utcát keresztező vasúti átkelőig, majd a Hargita utcában lévő játszóteret is megtisztították.

Innen a Fürdő utcán végighaladva a református templom mellett értek ki a főútra, majd az Arany János utcán betérve a Szécsi András utca mentén is összegyűjtötték a szemetet. Ezt követően az Orbán Balázs-negyedbe mentek takarítani, munkájukban segítségükre volt a keresztúri polgármesteri hivatal is, amely kesztyűket és zsákokat adott az akcióhoz, majd elszállíttatta az összegyűjtött hulladékot.

„Utunk során a forgalmasabb helyekre hét plakátot is kiragasztottunk, amiket a gyermekek készítettek. Ezekkel hívjuk fel a lakosok figyelmét arra, hogy ne dobálják szét a hulladékot” – tette hozzá Bölöni. A tervek szerint a két osztály jövő héten a Kossuth Lajos-negyedben folytatja a szemétgyűjtést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés