Szemétgócok Udvarhelyen

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Több panasz is érkezett szerkesztőségünkbe a székelyudvarhelyi szemétgócok aggasztó szaporodásával és növekedésével kapcsolatban: az egyik észrevétel egy több mint egy hónapja, a másik egy évek óta megoldatlan szemétüggyel kapcsolatos.

Bálint Kinga Katalin

2014. augusztus 18., 19:082014. augusztus 18., 19:08

Több mint egy hónapja szagolják a Tomcsa Sándor utcai tízemeletes tömbházak lakói az illegálisan odahordott szemét bűzét – tájékoztatott egy olvasónk, hozzáfűzve, a lakóközösség többször is felhívta a polgármesteri hivatal, illetve a hulladék elszállításával megbízott AVE Hargita Kft. illetékeseinek figyelmét a problémára, mégsem történt változás. A panaszos kitért arra is, hogy érdemes körülnézni Székelyudvarhelyen, ugyanis még rengeteg hasonló megoldatlan probléma van a városban.

Szégyenfolt a városhatár

Nemcsak a belvárosban, hanem a széleken is akadnak hasonló gondok: másik panaszosunk Székelyudvarhely Felsőboldogfalva felőli kijáratánál, a helységnévtábla mindkét oldalán felhalmozott, szinte napról napra növekvő szemétdomb ellen emelt kifogást. Mint elmondta, szinte naponta eljár az említett terület mellett, amely méltán tekinthető Székelyudvarhely egyik szégyenfoltjának: építkezési törmelék, valamint háztartási hulladék hegyei rontják a városba betérők közérzetét. Beszámolt arról, hogy a problémát jelezte a polgármesteri hivatal felé, fotókkal is alátámasztva állításait, azonban nem történt előrelépés az ügyben, sőt ellenkezőleg: a fényképek készítése óta a szeméthegy jelentős mértékben növekedett.

Nem ritka az illegális szemetelés

A panaszok valóban ismertek és régi keletűek – ismerte el Tóth László, az Ave Hargita Kft. ügyvezetője, hozzáfűzve, számos hasonló eset okoz bosszúságot a lakóknak. A város bejáratánál is észlelhető állapotok uralkodnak például a Szarkakő, a Szászok tábora, illetve a Termés utca végén, továbbá a Kerekerdőn, a Tomcsa Sándor utcaihoz hasonlók pedig a Napkelet-lakópark közelében lévő, illetve a Kuvar-negyedi szeméttároló környékén. Feltételezései szerint a Boldogfalva felőli városhatárnál szándékos területfeltöltés történik, és a tulajdonos tudtával szállítják oda a hulladékot – ellenkező esetben a környéken lévő cégek őrségei könnyedén lefülelhetnék az illegális szeméthordókat –, ám mint ismertette, a városban gyakori eset, hogy olyan cégek, amelyeknek minimális mennyiségű hulladék elszállítására van szerződésük, köztéri szennyezéssel szabadulnak meg szemetük jó részétől. Erre az elmúlt hetekben is volt példa, közösségi oldalon keringett fotó arról, hogy egy helyi takarító cég szemetét a Napkelet-lakópark melletti gyűjtőpont mellé rakodták le.


Megtorlatlanok a kihágások

„A mi álláspontunk ezekben az esetekben nem lehet más, mint ami a megrendelőnk, Székelyudvarhely város polgármesteri hivatalának utasítása. Mivel ezek a hulladékok magán- vagy közterületen vannak elhelyezve, elszállításukra csak a városháza megrendelése esetén van lehetőség. Cégünk ezeket az eseteket jelzi az önkormányzatnak, de nem áll módunkban ennél többet tenni” – fogalmazott az AVE ügyvezetője, hozzáfűzve, ismeretei szerint az illegális hulladéklerakók az elmúlt években nem kaptak büntetést sem a környezetőrségtől, sem a polgármesteri hivataltól, pedig ez a két hatóság kompetens a kihágás szankcionálására.

Ezentúl az önkormányzaté a köztéri szemét

Véleménye szerint az ügyben megoldást hozhat az e hónapban érvénybe lépett, 2014/99-es törvény, amely megszünteti az eddigi kilátástalan helyzetet, pontosabban azt, hogy a közterületen hagyott hulladék gazdátlan maradjon: a köztéri szemét az új rendelkezés értelmében a város önkormányzatának tulajdona, elszállíttatása pedig szintén a polgármesteri hivatal felelőssége, s ennek költségeit is fedeznie kell. A jelenség megszüntetéséhez szükséges a szankcionálás: ha bizonyíték is van a kihágás elkövetésére, mégsem vonják felelősségre az illegális hulladéklerakókat, azok nem is szoknak le a környezetszennyezésről – mondja Tóth László.


Kamerákkal ellenőriznék a tisztaságot

A polgármesteri hivatal sajtóosztályán érdeklődve megtudtuk, hogy az illetékesek azt vizsgálják, ki a város Boldogfalva felőli kijáratánál lévő terület tulajdonosa. Amennyiben az említett rész magántulajdonban van, birtokosát felszólítják arra, hogy intézkedjen a felhalmozódott szemét elszállítása ügyében. A Tomcsa Sándor utcai szemétgyűjtőkkel kapcsolatban kiderült: a szelektív kukákat a lakószövetségekkel egyeztetve már áthelyezték egyszer – a probléma az volt, hogy nem csupán a megengedett, hanem mindenféle hulladékot tettek beléjük. Az illegális szeméthordás mindeddig büntetlenül maradt, ugyanis ezekben az esetekben nem volt tettenérés – mondta el a sajtószóvivő, hozzáfűzve, a hasonló esetek megfékezése érdekében idén is bővítenék a székelyudvarhelyi térfigyelő kamerarendszert négy-öt készülékkel. A 2014/99-es törvény nem hoz sok újdonságot, mert a polgármesteri hivatal eddig is szervezett olyan akciókat, amelyek az illegális szemétgócok felszámolását célozták – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés