Újabb felmérést végeztek a Fiatalkorúak Veszélyeztetettsége Elleni Mozgalom (FVEM) tagjai: ezúttal szúrópróbaszerűen tíz udvarhelyi, játékgépekkel is rendelkező lokálban végeztek ellenőrzést.
2013. március 27., 13:332013. március 27., 13:33
2013. március 27., 16:202013. március 27., 16:20
Az FVEM tagjai legutóbb azt vizsgálták, kiszolgálják-e szeszes itallal és cigarettával a kiskorúakat a székelyudvarhelyi üzletekben. A katasztrofális helyzetkép megismerése után a mozgalom tagjai most, a teljesség igénye nélkül, tíz olyan helyet látogattak meg, ahol játékgépek találhatók. Az akcióban részt vevő önkéntes kiskorú a mozgalom két tagjának kíséretében tíz helyen próbált meg nyerőgépen játszani. Az eredmény ezúttal is megdöbbentő, hiszen a tízből nyolc egységben, a törvény tiltása ellenére, gond nélkül engedték a fiatalt játszani, csupán két helyen utasították el.
A következőkben a mozgalom levélben fordul a meglátogatott helyek üzemeltetőihez, felhíva a figyelmet az uralkodó állapotokra, valamint a két pozitív esetben megköszönve, hogy a tiltással, a törvény betartásával hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb kiskorú essen áldozatául a szerencsejátékoknak. A levelek kiküldése után az FVEM újabb felméréseket szervez, ezúttal a sajtó jelenlétében, a kiskorúak számára a szerencsejátékok űzését engedélyező helyek nevének nyilvánosságra hozatalával.
A Fiatalkorúak Veszélyeztetettsége Elleni Mozgalom néven alakult civil kezdeményezés célja a cigaretta- és alkoholárusítás csökkentése, a szerencsejátékok népszerűségének visszafogása, és a lógások, illetve a felügyelet nélküli éjszakai kimaradások visszaszorítása a kiskorúak körében.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!