Stagnáló és folyamatban lévő munkálatok

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Szünetelnek a hídépítési munkálatok a szentegyházi vasüzem közelében – több vezeték elköltöztetése van folyamatban, a kivitelező csak ennek befejeztével folytathatja az építést. A lövétei szakaszon épülő átkelőkkel kapcsolatban fenntartásai vannak a helyi elöljárónak.

Fülöp-Székely Botond

2015. augusztus 31., 15:312015. augusztus 31., 15:31

2015. augusztus 31., 16:162015. augusztus 31., 16:16

A vasüzemhez közeli hídnál három vezeték akadályozza a hídépítést, ám ezek áthelyezése részben már meg is történt – nyilatkozta Szentegyháza alpolgármestere, aki úgy tudja, az ivóvíz- és szennyvízcsöveket már el is költöztette a szolgáltató, valamint a gázvezeték átszerelése is folyamatban van. Utóbbi munkálattal kapcsolatban Molnár Tibor elmondta, ez valamivel több időt vesz igénybe az előzőkhöz képest, mivel maga a feladat is veszélyesebb. Ennek ellenére a szakemberek jól haladnak, hiszen már el is készült az elvezetőcső, amelyen nyomáspróbát is végeztetett a szolgáltató – magyarázta az elöljáró, megjegyezve, hogy amint a vezetékek megfelelő helyre kerülnek, hamar elkészülhet a híd, hiszen szerkezetéből adódóan nem kell betonozni.

Barti Tihamér, Hargita megye önkormányzatának beruházásokért felelős alelnöke kifejtette, a szóban forgó gázcső elköltöztetése bele van foglalva a teljes útszakasz modernizálását célzó projektbe, a vízvezetékeké viszont nincs. Megerősítette, utóbbi már megtörtént, jelenleg az ezzel kapcsolatos dokumentáció megérkezésére várnak – amit a tervezőnek kell elküldenie a megyei illetékeseknek –, ezután folytatódhat a hídépítés.

Molnár Tibor a kivitelezőtől úgy tudja, előbb a hidakat fejezik be, és azután kezdődik az aszfaltozás, így a városközpontban lévő átkelőre is – amelyen járdát kell még kialakítani, illetve a korlátokat kell felszerelni – csak akkor kerül fel a koptatóréteg. Ezt Zsombori László, a Hargita megyei önkormányzat beruházási osztályának vezérigazgatója is megerősítette, hozzátéve, reményeik szerint szeptember végéig elkészülnek a hidak a 132-es út teljes szakaszán.

„Tudni kell, hogy ezeket a hidakat évekkel ezelőtt tervezték. Én nem vagyok szakember, így nem az én tisztem ítélkezni, viszont azt, hogy a huszonegyedik században lehetett volna jobban vagy akár másképp csinálni, nem vitatom. A központban például két híd van, ami lehetett volna esztétikusabb – noha még nem készültek el teljesen, ezért nehéz véleményt alkotni –, ennek ellenére úgy gondolom, a célnak megfelelnek” – magyarázta Lövéte község polgármestere. Lázár Zoltán reményét fejezte ki, hogy az aszfaltozás, továbbá a korlátok felszerelése után olyan kinézetet kapnak az átkelők, hogy azokat be tudják illeszteni abba a tervbe, amelyet a község központjának felújításáról készítettek.

„Lövéte volt eddig a leghátrányosabb helyzetben, hiszen ötszáz méteres szakaszon három híd is van, amit újra kellett építeni. Ezelőtt az átkelők nagyon leromlott állapotban voltak, ráadásul csak részben volt aszfaltozva még a környékükön is. Éppen ezért örvendek, hogy újra lehetett indítani ezt az évekig stagnáló projektet” – hangsúlyozta az elöljáró. Rámutatott, Szentegyházához hasonlóan náluk is voltak kisebb súrlódások a lakókkal a terelőutak miatt, több utcában is panaszkodtak a megnövekedett forgalom okozta porra, továbbá a házak megrongálódásáról is érkezett bejelentés. Éppen ezért a kellemetlenségek mérséklése érdekében feljavításokat is végeztek a kérdéses utcákban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés