
Fotó: Pál Árpád
Sokakat vonzott a környékről és messzi földről egyaránt a tizenharmadik gesztenyeünnep a homoródkarácsonyfalvi Szelídgesztenye-ligetbe.
2016. október 02., 18:012016. október 02., 18:01
2016. október 02., 18:142016. október 02., 18:14
Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés Radócz Lászlónak, a Debreceni Egyetem docensének az erdélyi szelídgesztenyések szerepéről szóló előadására. A sokcélú haszonnövénynek a faipar, az élelmezés és a turizmus területén való hasznosításáról beszélt. Megtudtuk, a karácsonyfalvi szelídgesztenyés minden fáját felmérték, és az eredmények alapján elkészítettek egy kezelési tervet.
Mire a helyi fúvószenekar és a Homoród menti Hagyományőrző Hannover Huszárok által vezetett ünneplők a Levente térre érkeztek, üstök körül szorgoskodó társaságok és vendégsereg népesítette be a panorámás helyszínt. Az egybegyűlteket Benedek Enikő, a szervező egyesület elnöke, valamint Cseke Miklós, Oklánd község polgármestere köszöntötte, majd kulturális műsorok következtek. A parázs fölött pirult a nap ünnepeltje – el nem fogyott a sült gesztenyére áhítozók sora.
A Pannonhalmi Főapátság Levéltárának igazgatója, Dénesi Tamás elmondta, életének egyik legjobb útja volt 2000 tavaszán az az egyetemi gyakorlat, melynek során a Homoród mente egyházi ingóságait mérték fel. Barátságok alakultak. Később tanárként diákcsoportokat hozott Karácsonyfalvára. Amikor teheti, visszatér. Diákja volt a ma Budapesten ügyvédként dolgozó Kovács Bence. Tizenöt éve járt először Karácsonyfalván. Megérintette az a szeretet, amellyel ismeretlenül is fogadták. Mintha erdélyi nagyszülei lennének, úgy „jön haza” Béla G. Józsi bácsiékhoz. Menyasszonyát, ma már feleségét, barátait hívta meg először, aztán olyanokat, akik még soha nem jártak Erdélyben. A gesztenyefesztiválra évek óta készült, először jutott el.
A lengyelországi Andrzej Bobiec ökológiaprofesszor a Homoród mentén 2014 és 2017 között lengyel, ukrán, román, magyar együttműködéssel zajló környezetvédelmi projekt vezetője. A fás legelők, a tölgyesek kutatása mellett érdeklik a hagyományok és a helyi kultúra. A Benedek lelkész házaspár barátjaként kutatótársával most úgy időzítette a látogatást, hogy részt vehessen a gesztenyefesztiválon.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!