Sok pénzre van szükség, de a jelek biztatók

– Milyen most az oktatás helyzete a Tamási Áron Gimnáziumban?

– Minden relatív. Ha megpróbáljuk összehasonlítani a ’70-es, ’80-as éveket az ezredforduló utáni időszakkal, mostanában más az oktatás folyamata. Minőségben visszaesés volt. Sokan azt mondják, hogy valóban csak volt, mert újabban látszanak az eredmények. Manapság, akárcsak a korábbi időszakokban, a nálunk érettségizettek zöme egyetemeken és főiskolákon tanul tovább. Tudni kell, hogy a sikeres érettségizők aránya nálunk nagyon magas, rendszerint 95–98 százalékos első körben az átmenési arány, akik közül mintegy 90 százalék szerez felsőfokú diplomát. Nem amiatt tanulnak tovább, mert a sikeres érettségi vizsga manapság erre bárkit feljogosít, hanem belső igényből fakadóan; jelentős hányaduk államilag támogatott, ösztöndíjas helyekre jut be, és kiváló eredményeket produkál. Teljesíti az iskola azt az elvárást, amelyet vele szemben támaszt a város és a környék társadalma. Korábban a reáltárgyak és a műszaki irányultság dominált a gimnáziumban, mert főként ezen a vonalon lehetett érvényesülni. Manapság is a reálosztályok vannak túlsúlyban, de igen erős a természet- és a társadalomtudományok, a bölcsészet iránti érdeklődés. Tudni kell, hogy diákjaink magas szinten tanulnak nyelveket és informatikát, sokan tizenkettedikes korukra felső szintű nyelvvizsgákat tesznek angol és német nyelvből. Ami a matematika- és a fizikaoktatás színvonalát illeti, az ma már nem olyan kimagasló, mint ezelőtt két-három évtizeddel volt, de kiemelkedő csoportjaink és diákjaink ma is vannak.

– Milyen, hol van és mekkora a Tamási Áron Gimnázium gyűjtőterülete? Honnan érkeznek a tanulók?

– Beiskolázási körzetünk többnyire Udvarhelyszék. Manapság Csíkból már nem jönnek diákok, Gyergyóból viszont mindig bekerülnek néhányan. Szovátáról, Erdővidékről, a dél-erdélyi szórványból – Medgyesről, Kőhalomból, Segesvárról és falvakból – is érkeznek. A mindenkori létszám kétharmada azonban mindig székelyudvarhelyi.

– Hány párhuzamos osztályuk van? Hányan érettségiznek évfolyamonként?

– Öt osztályunk van. Ez évenként átlagosan 140 maturandust jelent. 

– Évek óta húzódó felújítási folyamatnak vagyunk tanúi. Mit sikerült elérni, s mi vár még önökre a közeljövőben?

– A történet elég hosszú. Az iskola három épületben működik: az egykori zárda, a bentlakás és a főépület képezi ezt a komplexumot. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 2004-ben visszakapta ezeket. A Római Katolikus Státus kezeli az épületeket, s így értelemszerűen bérbe adta a városnak. Mi állami intézményként működünk benne, az épületért az önkormányzat bérleti díjat fizet az egyháznak. Főépületünk a legfiatalabb, de ez is már százévesnél idősebb. Meg kell jegyeznem, hogy az intézmény egyik épülete sem esett át soha teljes felújításon. Voltak szakszerű, de inkább szakszerűtlen beavatkozások, ám komolyabb munkák, igazi renoválás nem történt. Most eljutottunk oda, hogy olyan állapotba kerültek bizonyos részek – például a főépület tetőszerkezete –, mint amilyenek új korukban lehettek. Folyton feltevődik a kérdés, hogy kinek kell elvégeznie ezeket a javításokat. Az egyháznak? Az államnak? A városnak? 1948 és 2004 között állami tulajdonban voltak az ingatlanok. Ez román állami tulajdon volt, de azért nem szabad elfelejteni, hogy mindvégig székely-magyar gyermekek jártak ide iskolába. Tehát a városnak, a történelmi Udvarhelyszéknek is magáénak kell tudnia ezt az épületet. Nagy eredmény, hogy a főépület központi részét, annak tetőszerkezetét és külső díszítőelemeit sikerült felújítani. A munkálatokat a katolikus státus végeztette, többnyire azokból a bérleti díjakból, amelyeket a város fizetett. Már a 2014-es bért is erre a célra használták fel. Sajnos nem kerültek vissza az egyedi, színes Zsolnay-kupáscserepek, melyeknek darabja mintegy 50–60 euróba kerül. Nagy eredmény, hogy az eredeti elemek felhasználásával és a hiányzó részek újraöntésével elkészült a torony, felújítódott a központi oromzat egy része. Új bádogozás került a tetőre, felújítottuk a sarokbástyák egy részét, bizonyos díszeket – gondolok a két bagolyra – meg tudtunk menteni a pusztulástól. A legnagyobb veszély immár elhárult, de nincs vége a munkának. Folytatni kellene a két melléképület, a tornaterem és a volt igazgatói lakás tetőszerkezetének felújításával – teljes cseréről van szó –, utána pedig következne felülről lefelé az összes nyílászáró cseréje, a fűtésrendszer, az elektromos hálózat felújítása, a salétromosodás megállítása, a külső-belső szigetelés és a teljes épület körüldrénezése. 

– Jótékonysági estet tartanak az iskola javára. Valamilyen hozadéka mindenképp lesz ennek a programnak. Mire használnák fel ezt az összeget?

– Mindenképp a két oldalsó szárny tetőszerkezetét szeretnénk felújíttatni. Ha megbontjuk a tetőt, akkor azt mind a két oldalon teljesen ki kell cserélni. Ehhez pedig rendelkezésre kell állnia a teljes keretnek. Amennyiben ez nem jön össze, akkor folytatni kell a főépületen a két sarokrizolit renoválását, illetve cseréjét. Ezek kisebb volumenű munkák, és lehet velük apró lépésekben haladni.

– Ilyen esetekben, amikor közösségi érdekről van szó, meg szokták szólítani a közvetlen és a közvetett érintetteket. Gondolok itt a korábbi évtizedekben végzettekre, illetve a mostani tantestületre, a diákokra és a szülőkre. Milyen a kapcsolat ezekkel a tényezőkkel?

– Jónak, sőt kiválónak mondható. Az iskolában működik a Tamási Áron Véndiák Egyesület és annak alapítványa. Ők a központi torony felújításához jelentős összeget tudtak biztosítani. Találkozók alkalmával, bizonyos összejöveteleken mindig gyűjtenek adományokat. Úgyhogy a véndiákokkal kiváló a kapcsolat. A szülők is magukénak érzik az iskola gondjait, csakhogy ők a mindennapi gondok megoldásában igyekeznek segíteni, hiszen a gyermekek oktatásáról és a jövő megalapozásáról van szó. Meg kell említenem a nálunk végzettek közül kikerülő vállalkozókat, a baráti cégeket, akik mindig segítőkészek, s nem is annyira készpénzzel, hanem hasznos szolgáltatásokkal vagy nyersanyagokkal segítenek.

– Ha ilyen ütemben halad a felújítási folyamat, körülbelül hány év szükséges, hogy a végére érjenek?

– Nem tudom. Ez pénzkérdés is. A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumot másfél év alatt felújították. Igaz, hogy ott összefogtak a helyi erők, az egyház, a civilek, a város, a megye, és európai uniós pályázatot is nyertek saját kereteik mellé. Ha nincs meg a teljes összeg egyszerre, akkor négy-öt évig is elhúzódhatnak a munkák. Lassan, kevés pénzből is lehet haladni. A lényeg az, hogy előbb-utóbb meglegyen.

– Szeretné megérni, hogy igazgatóként, szaktanárként még sokáig dolgozhasson egy teljesen felújított épületben?

– Természetesen. Egyik álmom ez volt, s ez ma is. Vissza kell adni az épület eredeti patináját, hiszen bárki érkezik a városba, ez az épület az, amely elsőnek feltűnik a Szent Miklós-hegyen, a plébániatemplom szomszédságában. El tudom képzelni, hiszen a felújított kis részen is jól látszik, hogy milyen lehetett egy évszázaddal ezelőtt.