Sok a terv, kevés a pénz Udvarhelyen

Csütörtökön délelőtt került sor Székelyudvarhely februári tanácsülésére a városháza tanácstermében, melyen többek között a Haberstumpf-villa felújítási tervének, valamint az új barompiac megvalósíthatósági tanulmányának elfogadásáról döntöttek az önkormányzati képviselők.

Simon Eszter

2013. február 28., 17:562013. február 28., 17:56

2013. március 05., 17:172013. március 05., 17:17

Tizenkilencből tizenhét önkormányzati képviselő volt jelen a rendes havi ülésen, melyről Szabó Gyula (RMDSZ) és Gálfi Árpád (MPP) hiányzott. A javasolt tizenkilenc napirendi pont első öt határozattervezetében elfogadták a Kolping Kft., a Civitas  Alapítvány, a mallersdorfi ferences nővérek, valamint a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának és a Palló Imre Alapítványnak az épületadó alóli felmentését idénre.

Vita a villa körül

Kisebb vita alakult ki a Haberstumpf-villa felújítási tervének dokumentációja körül, amely ingatlanba az elképzelések szerint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum költözik majd. Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, hogy eddig kitakarították a területet, kisebb javítási munkálatokat végeztek az épület tetején, valamint a belső felületeket is megtisztították, a hajléktalanok távol tartása érdekében pedig a rendőrség segítségét is igénybe kellett venni.

Tankó László, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője hozzászólásában hangsúlyozta: tavaly júliusban az épület megvásárlásakor az önkormányzat még nem döntött a villa rendeltetéséről, szerinte erről közösen kellett volna határozni, azután, hogy bemutatták az átalakítási terveket. Az ülésen jelen volt Miklós Zoltán múzeumigazgató is, aki elmondta, hogy a székelyudvarhelyi az egyik legkisebb felületen működő múzeum Székelyföldön, és tudatta, nagyobb térre van szükségük, mint a jelenlegi.

Jakab Attila, az EMNP képviselője hozzátette, szerinte a múzeum helye a várban lenne, valamint elmondta, nem érti, miért lett ennyire sürgős ez, amikor a kivitelezéshez nincsenek meg az anyagi források. A tervezetet végül az RMDSZ-frakció tíz tagja elfogadta, az MPP és EMNP tanácsosai tartózkodtak.

Költözik a barompiac

Egyöntetűen elfogadták a székelyudvarhelyi új állatpiac rendezésére és működtetésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt, melyet a mostani piac mögötti 63 áras területen alakítanának ki. Az európai normáknak megfelelő beruházás tervezett értéke 3 millió 278 ezer lej, mely összeg egyelőre nem áll a hivatal rendelkezésére, de mivel a jelenlegi piac területéért bért fizet a város, és annak tulajdonosa ez év május-júniusában építkezni akar, a mögötte lévő telket használhatóvá kell tenni – hangsúlyozta Tikosi László.

 

Legfontosabb egy nyolc méteres út készítése, melyen keresztül a főútról is meg lehet majd közelíteni a piacot, az állatokat pedig a Budvár-negyeden keresztül lehet majd odavinni. Jelenleg a terület telekkönyvezése folyik, melynek egyik részén ócskapiacot, másik részén barompiacot alakítanak ki.

Közvagyonba vételek és leltárkiegészítések

Egy Rét utcai 50 négyzetméteres terület adományként való elfogadásáról, átvételéről szavaztak a városatyák, mely a Szombatfalvi, Rét és Kamilla utcák kereszteződésében való áthaladást könnyítené meg. Ezek után a Bányai János Műszaki Szakközépiskola melletti sportterem közvagyonba való vételéről és annak az iskola ügykezelésébe adásáról is döntött a testület.

Hétmillió lejből újították fel tavaly a Bethlen-negyedi fűtésrendszer három részlegét, melyek leltári értékének módosítását is elfogadták a képviselők. Tankó László azon kérdéseire, hogy hányan használják még a rendszert, illetve ebbe az összegbe konkrétan mennyit pótolt a hivatal, nem tudott pontos választ adni Tikosi, de elmondása szerint nagy részét a román kormány támogatta.

A következő napirendi pontokban a Kuvar utca végétől a csereháti ifjúsági lakások irányába végzett közművesítési munkálatok és a villamoshálózat átvételéről, valamint a városi park leltári értékének növeléséről határoztak. Közvagyonná vált a sétatéren, a játszótér közelében egy 39 négyzetméternyi terület, ahol egy öltözőt és mellékhelyiséget alakítanak ki, majd elfogadták a 42 szociális lakásra jelentkezők prioritási listáját is. Idén is díjazzák az országos és nemzetközi versenyeken jó eredményt elért diákokat és felkészítő tanáraikat, ennek lebonyolításáról és elfogadásáról is döntöttek az ülésen.

A 2013-as évi munkálatok közé bevették a hótalanítást, és a garantált minimális jövedelem kedvezményezettjei munkaóráinak felosztását is egyöntetűen elfogadták. Idén 7520 köbméter mennyiségű faanyagot termelnek ki a város köztulajdonában lévő erdőkből, amiből 5800-at nyilvános árverésen akarnak értékesíteni, 1520-at a lakosságnak adnak, 200-at pedig az intézmények között osztanak szét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés