Sikkasztottak, de nem kell költözniük a csereháti lakásból

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Habár alapfokon ítélet született a Csereháti sikkasztás ügyében, a több mint 170 ezer lej eltüntetésével vádolt Török házaspár továbbra is csereháti ifjúsági lakásban lakik, hisz – mint kiderült –, a polgármesteri hivatallal kötött bérleti szerződés értelmében például a sikkasztás nem alap a szerződésbontásra. A megkárosított Csereháti Bérlők Egyesületének vezetősége egyébként nem csupán ezért elégedetlen, hanem mert a bírósági ítélet arra nem tér ki, hogy Törökéknek meddig kell visszafizetni a jogtalanul eltulajdonított pénzt.

Kovács Eszter

2015. május 27., 18:382015. május 27., 18:38

Több mint másfél évvel ezelőtt, egy rutinellenőrzés során derült ki, hogy jelentős összeg hiányzik a Csereháti Bérlők Egyesületének kasszájából: a polgármesteri hivatal auditora akkor mintegy 170 ezer lejre becsülte a hiányt, a több hónapot felölelő könyvelési vizsgálat során beigazolódott, hogy összesen 172 ezer lej hiányzott a kasszából. Az összeg az egyesület forgóalapját teszi ki, sőt még egy félszer annyi pénzt, mint ami az alapban gyűlt.

A bérlőket tömörítő egyesület akkori elnöke, Sarkadi Zoltán Török Zsigmondot, az egyesület akkori adminisztrátorát és feleségét, Török Zsuzsannát, a pénztárost gyanúsította meg a pénz eltulajdonításával, így a házaspár ellen sikkasztás vádjával indult eljárás. A székelyudvarhelyi bíróságon május 7-én hoztak ítéletet az ügyben: az alapfokú döntés szerint a vádlottakat két év börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását azonban elhalasztotta az ítélőszék. Mindemellett Törökék kötelesek visszafizetni az elsikkasztott pénzt. Egyébként, amennyiben a vádlottak visszafizetik a pénzt, az ítélet két éven belül semmissé válik.

Mint ismeretes, a házaspár tavaly a rendőrségi meghallgatások során, ügyvéd jelenlétében vállalta, hogy visszafizeti a hiányzó pénzt, azóta összesen 8 ezer lejt sikerült törleszteniük az összegből. Horváth Katalin, a Csereháti Bérlők Egyesületének jelenlegi elnöke szerdán kapta kézhez a bírósági ítélet írásos változatát: mint mondta, az egyesület vezetősége nem elégedett a döntéssel, hiszen az nem mondja ki konkrétan, Törökéknek meddig kell visszafizetni a hiányzó pénzt. „Minden bizonnyal fellebbezni fogunk, nem azért, mert börtönbüntetést kívánunk a vádlottaknak, hanem mert nekünk a bérlőkkel szemben van kötelezettségünk, az ő pénzük visszaszerzése a legfontosabb számunkra” – hangsúlyozta.

Jelenleg az egyesület forgóalapjának teljes összege hiányzik, mely nemcsak azért problémás, mert a sürgős kiadásokat így nincs amiből fedezniük, hanem mert az időközben elköltöző bérlőknek ebből kellene visszafizetniük a korábban felszámolt összegeket. „De nemcsak a forgóalappal van gond, hanem még feleannyi összeg hiányzik az egyesület pénztárából is, amelyet a korábbi adminisztrátor beszedett a bérlőktől, a pénzek azonban már nem kerültek a bankszámlánkra” – sorolta Horváth Katalin.

Mint az egyesület elnöke tudatta, az immár elítélt Török házaspár továbbra is a számukra kiosztott ifjúsági lakásban él a Cserehát lakónegyedben: tekintve, hogy a Csereháti Bérlők Egyesülete nem lakószövetség, és a lakók a polgármesteri hivatallal kötnek bérleti szerződést, kilakoltatás vagy szerződésbontás ügyében nem dönthetnek a cserehátiak. „Az talán még tetézi a dolgokat, hogy Török Zsigmond továbbra is tömbházfelelős” – jegyezte meg az egyesület elnöke.

Az ifjúsági lakásokat igénylőknek sokszor éveket kell várniuk egy-egy lakrész megüresedéséig, ugyanis az igénylők több tényezős pontrendszer szerint kerülnek fel a prioritási listára. Egyébként a beköltözés előtt megkötött bérleti szerződést például kitér arra, hogy a bérlőnek kötelessége fizetni a lakbért, vagy hogy állatot nem tarthat az ingatlanban, arra viszont már nem, hogy amennyiben a bérlőt elítélik, felbontható a szerződése. „Törökék ezidáig teljesítették a bérleti szerződés feltételeit, a polgármesteri hivatalnak így nincsen alapja a szerződésbontásra, hisz az nem tér ki például a sikkasztásra” – mondta el portálunknak Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. Hozzátette, Törökék mindaddig lakhatnak az ifjúsági lakásban, míg az említett feltételeknek eleget tesznek.

Van elég baj a Csereháton

A bérlők egyesületének vezetősége nemcsak ez ügyben elégedetlen a városvezetőség hozzáállásával, hanem azért is, mert nem járt el hatékonyan a felhalmozott adósságok törlesztésében sem: tavaly július-augusztusban öt bérlőt lakoltattak ki a Cserehátról, akik összesen 69 ezer lejnyi tartozást halmozott fel. „Az elmaradás napi kamatja az összeg egy százaléka, tehát mára ez az összeg közel jár a 100 ezer lejhez” – jegyezte meg Horváth Katalin. A közüzemi számlákat azonban az egyesületnek muszáj volt kifizetnie, hiszen egyébként a szolgáltató teljes tömbházakban függesztené fel a szolgáltatást. „Az egyesület tehát ismét a hiánnyal marad, hisz a kicsinek látszik az esélye annak, hogy a kilakoltatottak hatályos időn belül vissza tudnák fizetni a tartozást” – magyarázta. A hasonló esetek elkerülése érdekében az egyesület újabban kilencven nap után felszólítja, majd bepereli a notórius adósokat. „Szerencse, hogy öt év után a bérlőknek évente fel kell újítani a bérleti szerződést a polgármesteri hivatallal, és ehhez a bérlők egyesületének tanúsítványa is szükséges, hogy az illető személynek nincsenek elmaradása. Így talán sikerül visszaszorítanunk az eladósodást” – summázott az egyesületi elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés