
Fotó: Simó Márton
Legutóbb kedden este vehettünk részt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székelyudvarhelyi szervezete és a Magyar Állampolgárok Klubja által szervezett rendezvényen. Ezúttal a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztőjét, Kósa András László szociológust, a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Kulturális Központjának igazgatóját látták vendégül, akivel Róth András Lajos történész-levéltáros, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa beszélgetett.
2013. április 10., 14:542013. április 10., 14:54
2013. április 10., 15:202013. április 10., 15:20
A nem túl népes, ám annál érdeklődőbb és szakmailag elkötelezett hallgatóság igen élénken figyelt, és annyira bekapcsolódott az eszmecserébe, hogy a rendezvény bőven meghaladta az ilyen találkozókkor megszokott egy órás időkeretet.
A húsz esztendeje különböző arculati váltásokkal és koncepció-alakításokkal működő, jelenleg negyedévente megjelenő Pro Minoritate tematikus lapszámokkal jelentkezik 200-240 oldalon. A tavaszi szám „A határ mint komplex rendszer és az identitás”, illetve a „Nemzetértelmezés, identitás Nyugaton és Keleten” témakörök köré szerveződött.
A vezércikket Filep Tamás Gusztáv jegyzi, majd a határ problematikáját Pakot Ágnes, Sőrés Anett, Örkény Antal, Székelyi Mária és Koltai Júlia taglalja. A szerkesztők felfogása az, hogy a folyóirat ne csupán a Kárpát-medencével, a magyar–magyar viszonyokkal és a szomszédos népekkel ápolt kapcsolatainkról foglalkozzék; a határkérdést is komplex európai és világjelenségként vizsgálja. A határproblematikához szervesen kapcsolódó második, a nemzetértelmezéssel foglalkozó témakörben Göncz Borbála, Tóth Annamária, Andreides Gábor, Makkai Béla, Ugo Vlaisavljević, Sáfi Csaba és Zahorán Csaba elemezte az európai identitást, a nemzetállamuk határain túl élő franciák és olaszok helyzetét.
Külön dolgozat emlékeztet arra a fölösleges XIX. századi, 1867 utáni kalandra, amelyben Magyarország egyfajta kulturális missziót folytatott Bosznia-Hercegovinában, elhibázott expanziós politikát gyakorolva, miközben képtelen volt még arra is, hogy konkrét és hatékony lépéseket tegyen a színtiszta magyar anyanyelvű népesség által lakott Székelyföld felzárkóztatására.
Egy másik tanulmány a határon túli oroszok helyzetét vizsgálja a Jelcintől Medvegyevig terjedő időszakban. A lapszám szemlerovattal, rövid angol nyelvű tartalmi kivonattal és a szerzők pár soros életrajzával zárul.
A találkozón jelen lévők több témajavaslattal hozakodtak elő. A főszerkesztő megígérte, hogy elgondolkodik ezeken, és rendszeressé kívánja tenni a székelyudvarhelyi olvasókkal, a környéken élő szakemberekkel való találkozásokat.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!