Segítik egymást a kismamák

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Fesztelenül beszélgethettek a székelyudvarhelyi kismamák péntek délben a Bethlen-negyedi parkban, az immár harmadik alkalommal megszervezett Séta a szoptatásért elnevezésű rendezvényen. A kismamaprogramnak számos visszatérő részvevője van, de évről-évre új érdeklődők is ellátogatnak a helyszínre.

Bálint Kinga Katalin

2014. július 25., 17:392014. július 25., 17:39

2014. július 25., 19:222014. július 25., 19:22

„Jó látni, hogy egyre több édesanya csatlakozik hozzánk” – fejtette ki Fekete Éva szoptatási tanácsadó, a szervező Udvarhelyszéki Anyák Közösségének elnöke. Séta a szoptatásért elnevezésű rendezvényüket három éve szervezik meg a szoptatás világnapja alkalmából, hogy felhívják a figyelmet a csecsemő természetes táplálásának fontosságára, továbbá, hogy a lehető legtöbb hasznos információval lássák el a kétségekkel küzdő anyukákat. A Bethlen-negyedi parkban megtartott rendezvényen idén több mint száz leendő, illetve egy- vagy többgyerekes kismama vett részt – egyik-másik édesanyát párja is elkísérte.

Bizalmas beszélgetéseket terveztek

A rendezvény az édesanyák és gyerekeik figyelemfelkeltő akciójával, azaz babakocsis felvonulással kezdődött, majd Fekete Évával, a La Leche Liga szoptatási tanácsadójelöltjével, illetve Bodoni-Imre Tímea gyermekgyógyásszal beszélgethettek kis csoportokban, bizalmasan az érdeklődők. A hőségben a kismamák a csöppségekkel a fák árnyékába húzódtak, egyes gyerekek pokrócon ülve játszottak, mások kézműves-foglalkozásokba kapcsolódtak be.

A korábbi előadások helyett a szervezők idén párbeszédet kezdeményeztek a kismamákkal, arra ösztönözve őket, hogy merjenek kérdezni, saját helyzetükről, esetleges problémáikról beszélni, adjanak egymásnak hasznos tanácsokat, saját tapasztalataikra alapozva – mint Fekete Éva beavatott, a szoptatással kapcsolatos problémákról az édesanyáknak gyakran nehéz vagy kínos lehet beszélni. Pozitívumként értékelte, hogy az elmúlt években egyre több és több kismamát sikerült meggyőzni az anyatejes táplálás fontosságáról, továbbá a székelyudvarhelyi orvosok hozzáállásán is sikerült valamelyest változtatni: többen már nem fektetik azonnal kés alá az emlőgyulladással küzdő szoptató édesanyát, amint azt régebb tették. A szoptatási tanácsadójelölthöz a legtöbben emlőgyulladás esetén fordulnak, a leggyakrabban feltett kérdések közé sorolható, hogy nyáron szabad-e vizet adni az anyatejjel táplálandó kisbabának, illetve, hogy milyen gyakran kell etetni. A találkozó célja volt a tanácsadás mellett a kisbaba táplálásával – egyebek mellett a háromóránkénti szoptatással, illetve a cumi használatának fontosságával – kapcsolatos tévhitek eloszlatása is.

Fényképeken az anyaság

A kismamarendezvényt megelőzően a szervezők fotópályázatot hirdettek, Anya melegében (l)enni címmel, amelyre elsősorban a szoptatás közben készült, az édesanya és gyermeke bensőséges kapcsolatát ábrázoló fényképeket vártak, ám a közel száz beérkezett alkotás között bőven akadt olyan, amely a közös alvás vagy játék közben készült. A szervezők örömmel vették tudomásul, hogy némely anyuka egymás után több évben is küldött be fotókat, azokon pedig jól látszik a babák fejlődése, ezenkívül több olyan kép is volt az idei felhozatalban, amelynek beküldője már tavaly is szoptatott. A fotókra a helyszínen lehetett szavazni, a legtöbb szavazatot begyűjtött képek beküldői vásárlási utalványokat, játékokat, pelenkatortát, a kismamák által készített kézműves termékeket nyertek. Ahogy a gyerekek fáradni kezdtek, véget ért a beszélgetés, ám mint kiderült, jövőre újításokkal készülnek a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés