
Fotó: Lukácsi Lehel
Újból leromlott Székelyudvarhelyen a Homoród utcai híd állapota, az ott lakók elmondása szerint „a korlátot már csak egy szeg tartja”.
2014. július 24., 12:422014. július 24., 12:42
A problémát fokozza, hogy az utcabeliek úgy tapasztalják, az Orbán Balázs és Nicolae Băcescu utcák kereszteződésénél a jelzőlámpa pirosa olyan hosszú ideig tart, hogy egyre többen kerülik ki a szemafort a Homoród utcát választva.
Az utóbbi években többször is témát szolgáltatott a szóban forgó híd: 2012-ben elhalasztották az új vasbetonszerkezet építését, amit a 2013-as évi költségvetéséből szándékozott az önkormányzat megvalósítani. Az új Szejke-patak fölötti átjárónak abban az évben el is készültek a tervei, és egy 20 ezer lejes beruházás során tölgyfa borítódeszkákkal burkolták be a régit, a roggyanó híd vázát pedig fémből készült tartószerkezettel erősítették meg. Erre azért volt szükség, hogy az új híd építéséig a régi ki tudja szolgálni az autósforgalmat.
A híd jelenlegi állapotáról érdeklődtünk a városházán, ahol azt a választ kaptuk, hogy a műszaki osztály figyelemmel kíséri az átjárót. Ami az új híd építését illeti, nem tudtak időpontot mondani, de addig is olyan intézkedéseket léptettek életbe, amelyek biztonságosabbá tehetik a közlekedést. A súlykorlátozás ellenére is figyelnek a híd állapotára, és ha további romlást észlelnek, az autósforgalom előtt is lezárhatják – tudtuk meg.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!