
Fotó: Barabás Ákos
A kaotikus parkolás rendszerezését, a parkolási szabályzat betartását tűzte zászlajára a székelyudvarhelyi helyi rendőrség: a rendfenntartók hetek óta felszólítják a szabálytalankodókat. Bár a gyalogátkelőkhöz túl közel parkolók száma csökkent, a jelenség megszüntetése időt igényel, vélik a helyi rendőrök. Panaszkodnak ugyanakkor a sofőrök: a zebrára parkolt gépjárművektől nem látni az átkelni szándékozó gyalogosokat.
2015. július 07., 19:432015. július 07., 19:43
Kis híján úszta meg a balesetet egy udvarhelyi taxisofőr, amikor a Függetlenség sugárúton a „semmiből” ugrott elé egy gyerek a gyalogátkelőn. Mint Istvánffy Csaba elmondta, a szorosan egymásra és a zebrára parkolt gépjárművek mögül gyakorlatilag ki sem látszott a gyermek, aki minden bizonnyal szétnézés nélkül szaladt át az átjárón. Mindkettőjük szerencséje volt, hogy a kátyúk miatt Istvánffy a megengedett sebességnél is jóval lassabban haladt az utcában, így még időben sikerült lefékeznie. A tapasztalt sofőr elmondása szerint Udvarhelyen napi szintűek az ilyen „éles helyzetek”: a fejetlen, rendszertelen parkolás miatt sokszor a legóvatosabb sofőrrel is előfordul, hogy nem látja az átkelni szándékozó gyalogost.
A problémára a helyi rendőrség vezetősége is felfigyelt, a Függetlenség sugárút parkolási szempontból többszörösen „nehéz eset” – mondta el portálunknak László Szabolcs, az intézmény vezetője. „Két-három hete szólítjuk fel és osztunk beidézéseket a szabálytalanul parkolóknak. Az eredmény már látszik néhol, viszont a lakónegyedekben vannak problémásabb utcák, ahol katasztrofális volt a helyzet” – tette hozzá az illetékes. Ilyen az említett Függetlenség utca is, ahol László elmondása szerint naponta legkevesebb 15–20 felszólítást osztanak ki a helyi rendőrök. „A kresz értelmében legkevesebb 25 méterre lehet leparkolni a gyalogátkelőtől. Tisztában vagyunk azzal, hogy a lakónegyedekben kevés a parkolóhely, ezért elnézők vagyunk a betartandó távolság tekintetében. Arra viszont felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy legalább az ötméteres távolságot tartsák be, hisz így sok esetben megelőzhetők lennének a balesetek” – hangsúlyozta az intézményvezető. László egyébként úgy véli, jogos a taxisok észrevétele, ám mint sok mindenhez, a parkolási helyzet megoldásához is idő kell. „Több éve berögzült rossz szokásról van szó, hiszen korábban Udvarhelyen nem büntették a lakótelepeken szabálytalanul parkolókat. A lakosságnak is meg kell értenie, hogy ezentúl a rend érdekében mindenkinek egyformán be kell tartania a szabályokat” – jegyezte meg.
A helyi rendőrök úgynevezett beidézéseket tűznek a szabálytalanul parkoló gépjárművek szélvédőjére: ennek értelmében a sofőrnek meg kell jelennie a megegyezett időpontban a helyi rendőrség Villanytelep utcai székhelyén, ahol a kihágás súlyosságának függvényében figyelmeztetést vagy pénzbírságot szabnak ki rá. A beidézést nem tanácsos figyelmen kívül hagyni, hisz amennyiben a szabálytalankodó nem jelenik meg a helyi rendőrségen, a pénzbírság mellett újabb, 500 lejes büntetést is ki kell fizetnie.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!