
Fotó: Barabás Ákos
Nagyjából 800 ezer lejből fogják rendbe tenni az Üknyéd és Székelyszentkirály közti községi utat, ahol egy több mint tíz méteres részen szakad le a járható felület a júniusi esőzésekkor. A munkát még idén befejeznék.
2016. október 05., 12:562016. október 05., 12:56
Tizenkét méteres részen szakadt le a községi út Székelyszentkirály és Üknyéd között – az Omlás oldalban – a júniusban történt esőzésekkor – tudtuk meg az oroszhegyi polgármestertől. Bálint Imre Elemér rámutatott, az eset után nem sokkal ideiglenesen használhatóvá tették a makadám utat. Egy markológép segítségével földet szedtek le a problémás részen lévő domboldalról, amivel a földcsuszamlás miatt keletkezett szakadékot feltöltötték, illetve ideiglenesen járhatóvá tették az utat.
„A problémát csak úgy lehet véglegesen megoldani, ha az útszakaszt újjáépítjük, erre pedig 800 ezer lejt kaptunk a kormánytól” – magyarázta Bálint. A szakértői megállapítások szerint az egész domboldal megmozdult a júniusi esőzésekkor, méghozzá több mint hat méter mélyen. Ahhoz, hogy újra megfelelően stabil és biztonságos legyen a problémás útszakasz, nyolc méter mélyre lenyúló betonoszlopokat kell elhelyezni az út mindkét oldalán, amelyek közvetlenül a járható felület alatt keresztben lesznek összekötve” – tolmácsolta a polgármester a szakértők és a tervező véleményét. Hozzátette, Hargita megyében nincsenek is olyan vállalkozók, akik megfelelő felszereléssel rendelkeznek egy ilyen volumenű munka elvégzéséhez. Erre megfelelő céget legközelebb Kolozs megyében lehet találni.
„Ha valaki elkezd forgalmat számlálni, akkor egyértelmű, hogy nem jár több száz autó az útszakaszon, mégis két település összeköttetéséről van szó. Ha egy nap csak öt autó is járna arra, de abból kettő mentő vagy tűzoltó, akkor mindjárt fontossá válik, hogy használható legyen. Örülünk, hogy a kormány adott pénzt a javításokra” – fogalmazott Bálint Elemér Imre. Hozzátette, még idén el szeretnék végezni a szükséges munkálatokat.
Egyébként a helyszínen jártunkkor szomorúan tapasztaltuk, hogy ismeretlenek illegális szemétlerakóként kezdték használni a problémás szakaszon keletkezet szakadékot. Bálint Elemér Imre azt reméli, hogy megszűnik ez a probléma, amint sikerül helyreállítani az utat.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!