Radu Sandu Moldovan távozik a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságról

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése helyett unokáival szeretne foglalkozni Radu Sandu Moldovan, az intézmény leköszönő parancsnoka. A belügyminisztériummal való jogviszonya megszüntetéséről szóló elnöki rendeletet szerdán írta alá az államfő.

Székelyhon

2016. augusztus 17., 14:252016. augusztus 17., 14:25

2016. augusztus 17., 17:352016. augusztus 17., 17:35

Kérdésünkre, hogy mi a távozásának oka, Radu Sandu Moldovan – meglepődve – elmondta, eddig nem is tudott „a jó hírről”. Kiemelte, nem menesztésről van szó, hanem ő kérte a nyugdíjaztatását.

„Teljesítem a feltételeket, elég idős vagyok a nyugdíjaztatáshoz, át szeretném adni a helyem a fiataloknak, és időt szeretnék szakítani az unokáimra. A karrierem során nem volt időm a gyerekeimmel és az unokáimmal foglalkozni, most úgy gondolom, hogy eljött az ideje. Már 57 éves vagyok, ez a mesterség nem egyszerű és nem könnyű, erősebb nyomot hagy az emberben, mint egy másfajta foglalkozás egy civil életében. Élni szeretném az életem, már amennyi maradt belőle. Nem én döntöm el, hogy ki kerül a helyemre, de arról biztosíthatok mindenkit, hogy vannak jó képességű, rátermett fiatalok, akik úgy tudnak helyettesíteni, hogy annak semmilyen negatív következménye ne legyen. Meg szeretném köszönni Hargita megye lakosságának a támogatást azon 12 év alatt, amíg én vezettem a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságot. Az ő segítségük nélkül nem lehetne ilyen nyugodt és biztonságos a megye” – nyilatkozta szerkesztőségünknek.

Az államelnöki hivatal honlapján megjelent információk szerint Klaus Johannis, Románia elnöke szerdán írta alá a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka, Radu Sandu Moldovan és a belügyminisztérium közötti közszolgálati jogviszony megszüntetéséről szóló államelnöki rendeletet.

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság vezetését 2004. március 16-án vette át Radu Sandu Moldovan. A rendőrparancsnok 1959-ben született a Maros megyei Bonyhán, nős, két gyermek édesapja. 2000 előtt több éven át a Hargita megyei rendőrség bűnügyi osztályán dolgozott, majd 2000-től a marosvásárhelyi székhelyű Szervezett Bűnözés és Drogmegelőző Területi Központ vezetője volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés