Program a veszélyeztetett fiatalokért

Az iskolai lógások megelőzését célzó, illetve a tudatmódosító szerek, az alkoholfogyasztás, valamint a dohányzás veszélyeire figyelmeztető program indul február 1-jén Székelyudvarhelyen. A főként középiskolásoknak szóló kezdeményezés nem újszerű, viszont szervezett formája miatt példaszerű Udvarhelyszéken.

Kovács Eszter

2013. január 17., 20:592013. január 17., 20:59

2013. január 21., 10:362013. január 21., 10:36

Az ötletgazdák, a helyi rendőrség, a média és a tanintézetek vezetőinek, tanárainak összefogása révén jönne létre az egyelőre A fiatalok veszélyeztetettsége ellen munkanéven futó program. A kezdeményezés ötletgazdái Jakab Áron Csaba, Sinka Arnold, Gidó Csaba és Berde Zoltán önkormányzatai képviselők, illetve Tófalvi Tamás unitárius lelkész.

A program elsődleges célja a már napi rendszerességgel, sokszor csoportosan is előforduló iskolai lógások leállítása, idővel pedig a megelőzés. Ugyanakkor a kezdeményezők fontosnak tartják a kiskorúak körében való dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás meggátolását is. „A tervek gyakorlati megvalósításához azonban az iskolaigazgatók, a rendőrök és később a szülők segítségére is szükség van. Első körben a helyi rendőrséggel, illetve a tanintézetek vezetőivel találkozunk” – magyarázta Jakab Áron Csaba.

A gyakorlati megvalósítás február 1-jén kezdődik: a rend őrei éjszakai és nappali ellenőrzéseket végeznek majd a város több vendéglátóipari egységében, illetve az utcán is, az így elcsípett diákok mellett azonban ezúttal azon helyek tulajdonosai is megrovásban részesülnek, ahol kiskorúakat alkohollal vagy dohányáruval szolgálnak ki. „A szintén káros szenvedélynek számító szerencsejátékok veszélyeire is felhívnánk a figyelmet. A népszerűsítésre pedig olyan önkénteseket toboroznánk, akik aktívan részt vennének a napi tevékenységben, szóba állnának a diákokkal stb.” – tette hozzá az ötletgazda, majd hozzáfűzte: bár egyelőre az ellenőrzésre fektetik a hangsúlyt, hosszú távon a megelőzés lenne a cél, melynek legfontosabb feltétele a fiatalok meglehetősen csorbult értékrendszerének megváltoztatása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés