Petőfi-napok Székelykeresztúron

A hagyományokhoz híven március 13. és 15. között Petőfi-napokat tartanak Székelykeresztúron az író nevét viselő Petőfi Sándor Általános Iskolában.

Simon Eszter

2013. március 11., 18:122013. március 11., 18:12

2013. március 11., 18:262013. március 11., 18:26

A háromnapos rendezvény szerdán 15 óra 30 perckor az ötödik osztályosoknak szervezett iskola- és helytörténeti vetélkedővel indul, melyet 17 órától egy könyvbemutató követ. A mi Petőfink című könyvét az iskola díszteremében Sándor Zsigmond Ibolya mutatja be.

Csütörtökön, azaz március 14-én a Lukács András Sportcsarnokban kerül sor a gálaműsorra, melyet az iskola menettáncosainak előadása nyit meg. Petőfi Sándor Jövendölés című versének elszavalása után rövid színpadi előadás következik A fonóban címmel. A kisebbek népi gyermekjátékokat adnak elő, majd furulyán előadott Kossuth-nótákkal zárják a műsort.

Március 15-én reggel 10 órától a Petőfi Sándor Általános Iskola Timafalvi úti épületében tartanak ünnepi köszöntőt, majd koszorút helyeznek el a tanintézet főépülete előtti Petőfi-szobornál. Az iskola tanulói és tanárai 11 óra 45 perckor csatlakoznak a Székelykeresztúron sorra kerülő ünnepélyes felvonuláshoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

A veszteségtől a hálaadásig: a 2005-ös árvízre emlékeztek Székelyszentléleken

Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.

A veszteségtől a hálaadásig: a 2005-ös árvízre emlékeztek Székelyszentléleken
2025. augusztus 21., csütörtök

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra

A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra
2025. augusztus 21., csütörtök

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak

A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak
2025. augusztus 21., csütörtök

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön

Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön
2025. augusztus 20., szerda

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

2025. augusztus 18., hétfő

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz

Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.

Árpád-kori leletek Patakfalva határában
Árpád-kori leletek Patakfalva határában
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

2025. augusztus 14., csütörtök

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon

Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván

Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván