
Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága súlyos veszélybe került a Korond-patak ismétlődő vízbetörései miatt
Fotó: Csató Andrea
Egyelőre nem szükséges elárasztani a Sószoros mögötti rétet, mivel egy elterelő meder kihasználásával sikerült csökkenteni a vízbefolyást a sóbányába, a későbbiekben azonban még szükség lehet erre a beavatkozásra.
2025. május 12., 21:132025. május 12., 21:13
Az utóbbi hetek heves esőzései újabb vízszivárgásokat okoztak a parajdi sóbányában, amelyet így ismét kénytelenek voltak lezárni a látogatók elől. A sóbánya nem csupán történelmi jelentőségű ipari objektum, de évi több százezer vendéget vonzó turisztikai központ is, amely rengeteg család megélhetését biztosítja.
Érhető tehát, hogy a sóbányát fenyegető vízbetörés ismét komoly riadalmat keltett a községben és az egész régióban. A helyiek azonban nem ültek karba tett kézzel:
Mindezt annak érdekében tették, hogy a Korond-patak vízhozamát csökkentsék az eltereléssel, és így a kritikus beázási pontokon sürgősségi beavatkozást tudjanak végezni a szakemberek.
Fotó: Csató Andrea
Nyágrus László polgármester, aki egyben a helyi sürgősségi esetekben illetékes bizottság elnöke is, kérdésünkre elmondta, a sóbánya és a vízügy munkásainak sikerült megépíteni az egyik elterelő medret, amelyet hétfőn kora reggel részben használatba is helyeztek.
Az elöljáró hálás mindenkinek, aki részt vett a sóbánya megmentésére irányuló közös erőfeszítésben, így téve lehetővé, hogy két kisebb ideiglenes gát is megépüljön a Sószoros mögötti réten.
Fotó: Csató Andrea
„Ha szükség lesz rá, és a szakemberek arra az elhatározásra jutnak, használni is fogják a kiépített gátrendszert, és elárasztják a sófalvi rétet, de egyelőre erre nincs szükség” – magyarázta az elöljáró, hozzátéve, hogy az illetékesek nagy erőkkel dolgoznak tovább a vízbefolyás teljes megállításán és a vízmeder biztonságossá tételén.
„Jó volt látni, hogy egy közös ügy érdekében milyen sokan meg tudnak mozdulni. Ez most mindannyiunknak az érdeke, és abban bízva dolgoztunk, hogy pozitív hozadéka lesz minden egyes apró lépésnek” – emelte ki az községvezető. Mint hangsúlyozta,
A polgármester szerint az ideiglenes intézkedések – mint a középső meder fóliázása és betonozása – ugyan rövid távon mérsékelték a befolyást, de végső megoldás csak a nagyberuházás mielőbbi elindítása lehet.
Fotó: Csató Andrea
A helyiek aggodalommal figyelik az eseményeket. Többen elmondták, a bánya látogatottsága révén tartják fenn szálláshelyeiket, vendéglátóegységeiket, és minden hosszabb távú zárvatartás súlyos gazdasági következményekkel járhat számukra. Egy helyi vállalkozó így fogalmazott:
Ugyanakkor sokan büszkék a hétvégi összefogásra, ahol közösen dolgoztak a gátrendszer kialakításán. „Jó látni, hogy bajban össze tudunk fogni” – fogalmazott egy önkéntes.
A munkálatok során homokzsákokat helyeztek el, és a patak vizét csövekbe vezették a kritikus szakaszokon
Fotó: Csató Andrea
A lakók hangulatára tehát érezhetően rányomta bélyegét a kialakult helyzet, sokan feszülten, de reményteljesen várják a fejleményeket. A polgármestertől megtudtuk, a bánya turisztikai része nem károsodott, de amíg a víz beszivárgását teljesen meg nem állítják, addig nem lehet megnyugodni.
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.
szóljon hozzá!