
Fotó: Veres Nándor
Három gazdasági épület égett le szombat délután Homoródújfaluban, a közelben levő lakóházat és a negyedik gazdasági épületet azonban sikerült megmenteni.
2014. március 16., 13:452014. március 16., 13:45
2014. március 16., 15:452014. március 16., 15:45
Mint Fűzi Károly, az oklándi önkéntes tűzoltók parancsnoka elmondta, alakulatukat szombaton 15 óra 26 perckor értesítették a homoródújfalusi tűzről. Az oltásnál rajtuk kívül a székelyzsombori, lövétei, homoródszentmártoni önkéntes, illetve a székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók is jelen voltak. A lánglovagok kevesebb mint fél óra alatt lokalizálták a tüzet, amely kezdetben az erős szél miatt gyorsan elterjedt. Az oltás körülbelül három órát vett igénybe – a három érintett gazdasági épület teljes mértékben a tűz martalékává vált, de mivel a tűzoltók a közelben lévő lakóházat és gazdasági épületet védték, azok megmenekültek. A megmentett javak birtokosai ezúton is köszönik az önkéntes és hivatásos tűzoltók, illetve a jó szándékú civilek segítségét.
Mint a tűzoltóparancsnok elmondta, a székelyudvarhelyi illetékesek még vizsgálják a tűz keletkezésének okát.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!