Öt szakon tanulhatnak tovább a diákok Udvarhelyen

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A MÜTF Oktatási Központban négy, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett karán pedig egy szakra jelentkezhetnek azok, akik Székelyudvarhelyen folytatnák tanulmányaikat. Előbbi intézménynél már elkezdődött a beiratkozási időszak, utóbbinál csak jövő héttől várják a diákokat.

Fülöp-Székely Botond

2015. július 07., 19:152015. július 07., 19:15

Összesen 150 felvételizőnek hirdettek helyet a MÜTF Oktatási Központban: turizmus-vendéglátásra 30, könnyűipari mérnökire 50, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökire pedig 40 hallgatót várnak – fejtette ki portálunknak Geréb László, az intézmény ügyvezető igazgatója. Mint mondta, csak a 30 hellyel meghirdetett kereskedelem-marketing szakra iratkozóknak kell fizetniük a hét félévig tartó képzésért, a többi szak diákjainak ingyenes az oktatás. A meghirdetett helyekre már most fogadják a beiratkozókat, jelentkezni július 22-éig lehet, a dokumentumok mellé pedig egy rövid önéletrajzot is kérnek. A beiratkozási díj 75 lej.

A MÜTF oktatási központ ügyvezető igazgatója rámutatott, azért tartják fontosnak a kereskedelem-marketing képzés megszervezésért, mert az ott elsajátítottak minden iparágban vagy akár a háztartásokban is hasznosíthatók, hiszen bármely területet is emelnénk ki: beszélhetünk eladásról, vásárlásról. Az agrármérnökire iratkozók tanulhatnak az állattartásról, illetve a növénytermesztésről. „Különböző előírások jelentek meg például a területalapú támogatásokkal kapcsolatban, és ezeknek megfelelően kell gazdálkodni. Mi erre is felkészítjük hallgatóinkat a főiskolán” – magyarázta. A könnyűipari szakra jelentkezők textil- és nyomdaiparág irányban szakosodhatnak, egyebek mellett tanulhatnak az ott használt eszközök, gépek működéséről. A turizmusos diákok a vendéglátás, utaztatás gazdasági hátterét sajátíthatják el, illetve a helyi földrajzi adottságokkal kapcsolatos tanóráik is lesznek. Geréb hangsúlyozta, minden szakot a vállalkozókkal való egyeztetések nyomán szerveztek meg. „Olyan képzést indítani, amellyel nem lehet Székelyföldön munkahelyet találni, egyenlő azzal, mintha valakit kivándorlásra készítenél fel” – szögezte le. Bővebb információkat a mutf.ro internetes oldalon lehet találni.

Huszonnégy államilag támogatott helyet hirdettek meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett karának tanítóképző szakán, nappali tagozaton, emellett további 36 fizetéses helyet is biztosítanak – tudtuk meg Erős Mária helyettes titkárnőtől, aki hozzátette, levelező tagozatra is lehet iratkozni, tandíj ellenében, ahová 30 diákot vehetnek fel. Az érdeklődőket július 15-e és 20-a között reggel kilenctől délután egyig várják az intézmény titkárságán. A jelentkezőknek felvételi vizsgán kell megméretkezniük e hónap 21-én. A beiratkozási díj 200 lej.

Erős Mária rámutatott, intézményüknek nemcsak Székelyföldről, hanem egész Erdély területéről vannak hallgatói, ugyanis Hargita, Maros és Kovászna megye mellett Temes és Beszterce megyékből is érkeztek Udvarhelyre pedagógustanoncok. Az elhelyezkedési lehetősséggel kapcsolatban kifejtette, az állások megszerzése attól függ, hogy a végzettek miként teljesítenek a majdani pedagógusi versenyvizsgán. Akárcsak a MÜTF-ön, itt is lesz őszi felvételi, amennyiben maradnak helyek a meghirdetett szakokon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés