Udvarhelyen szinte minden korosztályt érdekel a rovásírás. Egész kicsiktől nyugdíjas nagymamákig jó néhány személy van, aki eljár a hétfőnként tartott ingyenes képzésre. A tanfolyamon tanítják az őseink által használt írásjeleket, de emellett érdekes történeteket is hallhatnak a részvevők, és bicskával gyakorolják a fába rovást.
2012. december 18., 18:342012. december 18., 18:34
2012. december 18., 18:472012. december 18., 18:47
A Székely Pajzs Egyesület kilencedik alkalommal szervezett ingyenes rovásírás-tanfolyamot Rójunk együtt, rójunk fába, rovásírás országába! címmel Székelyudvarhelyen. Jelenleg a november 19-én kezdődött, tízalkalmas tanfolyam felénél tartanak, melynek hétfőnként 17 és 18.30 óra között a Móra Ferenc Általános Iskola ad otthont. Benéztünk a december 17-ei foglalkozásra, melyen a rovásszámok kiolvasását gyakorolták a jelenlévők. Az első emeleti iskolaterem padjaiban ez alkalommal 19-en ültek, a részvevők nagy része felnőtt volt.
Tíz alkalommal találkoznak
Az órát tartó Dénes Csabától megtudtuk, három éve ő maga is az iskolapadban ismerkedett meg ezzel az ősi jelrendszerrel. „Az első három órán a rovásábécét és a jeleket tanultuk meg, majd gyakorlásképpen többféle feladatot oldottunk meg. A harmadik és negyedik alkalommal hangos olvasást és írást gyakoroltunk” – számolt be az oktató az eddigi foglalkozásokról. Minden óra első részében átnézik a felhagyott házi feladatokat, majd az új információk átadása következik, az óra második felében pedig a közös feladatmegoldás.
A tanfolyam további részében a rovásírás rövidítési rendszerével ismerkednek, majd megtanulnak botra is róni. „Újdonságnak számít a botrovás, melyet először idén próbálunk ki, ennek folyamán bicskával rovunk somfabotra” – magyarázta Dénes. Az utolsó előtti találkozáson a tanoncok a rovásemlékekről hallgathatnak meg egy előadást. Kiderült, hogy a tizedik órán egy rövid felmérés is lesz, amit szóbeli értékelés követ majd.
Önszorgalomból járnak órákra
Mint azt már cikkünk elején említettük, a képzésen részt vevők több mint fele felnőtt. Önszorgalomból járnak órákra, elmondásuk szerint érdekli őket az őseink által használt írásmód. Demeter Vilma nyugdíjas varrónő lapunknak elmondta, kíváncsiságból iratkozott be a képzésre: jóval korábban felkeltették érdeklődését a rovásos emlékeink, és amikor megtudta, hogy ingyenes képzés indul, ő is beiratkozott. Balázsi Pálma két gyerekével, Ritával és Tamással együtt jár órákra. Az anyuka úgy véli, sokkal hasznosabb a rovásírással foglalkozni, mint hogy a gyerekek a számítógépezéssel pocsékolják el az időt. Véleménye szerint nem volna rossz dolog, ha az állami oktatás tantervébe is bevennék a rovásírás képzését, de addig is kihasználják a lehetőséget, hogy ingyenes órákra járhatnak, hisz nemcsak a gyerekeket, hanem édesanyjukat is érdekli az írásos emlékek tanulmányozása.
Lesz verseny
Waum Péter, a Székely Pajzs Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, 2008 óta ez a kilencedik tanfolyam, amit az egyesület szervez – idén a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal is támogatta a projektet. A késő ősszel induló csoportba 28-an jelentkeztek, tapasztalata az, hogy a tanfolyam végére körülbelül fele marad meg a részvevőknek. „Nagyon sok az érdeklődő, minden tanfolyamunkra átlagosan 30–35 jelentkező van, de mivel ingyenes, sokan lemorzsolódnak” – fogalmazott Waum. A tanfolyam célja pedig a magyarság eredetének és múltjának megismertetése, melynek szerves részét képezi a rovásírás. Az elnök azt is elárulta, hogy tavasszal rovásírásversenyt is rendeznek Udvarhelyszéken.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!