Fotó: Simó Márton
Székelyudvarhelyi olvasóival találkozott Nádasdy Borbála hétfőn este a Művelődési Ház kistermében.
2013. május 21., 08:172013. május 21., 08:17
2013. május 22., 09:032013. május 22., 09:03
Nem véletlenül, hanem „előre megfontolt” szándékkal érkeztek a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermébe az érdeklődők. Nem állítjuk azt, hogy mindenkinek négy Nádasdy-kötet volt a táskájában, amelyet már elolvasott és dedikáltatás végett hozott magával, de egyet-kettőt majdnem mindenki birtokolt. Ez a jelenség feltételezi, hogy ebben a városban is elég népes olvasói tábora volt eddig is, amely a továbbiakban még jelentősebbé duzzad.
A rendezvénysorozat következő állomása Marosvásárhely, ahol a Bernády Házban tart bemutatkozót (kedd, május 21., 18 óra), majd Csíkszeredában, a városháza dísztermében (szerda, május 22., 18 óra).
A turné Kolozsváron zárul, ott az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában (Republicii/ Majális u. 5/1.) A szabadság ára címmel tart előadást (csütörtök, május 23., 18 óra) az írónő, akinek beszélgetőtársa ez alkalommal Nagy Ibolya, a Kolozsvári Magyar Opera Korrepetitora, az Agnus Rádió műsorvezetője lesz.
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
szóljon hozzá!