Tizenöt százalékkal csökkent hétfőtől az élelmiszerek, illetve az alkoholmentes italok áfája, ami azt jelenti, hogy összességében nagyjából 12–15 százalékkal kerülnek kevesebbe a termékek. A kereskedők többnyire örülnek az áfamérséklésnek, hiszen ettől azt remélik, némileg élénkül a gazdaság.
2015. június 01., 11:562015. június 01., 11:56
A vásárlóknak meg kell érteniük, hogy a tizenöt százalékos áfacsökkenés következtében nem lesznek ugyanennyivel olcsóbbak a termékek, hiszen az állami intézkedés sem az alapárat, sem pedig az árrést nem befolyásolja – magyarázta portálunknak Gönczi Dezső, a Székelyföldi Üzletlánc marketingmenedzsere, hozzátéve, náluk az élelmiszerek, valamint az alkoholmentes italok hétfőtől tizenkét-tizenöt százalékkal kerülnek kevesebbe. Mint megtudtuk, üzleteikben például az is befolyásolja az új árak meghatározását, hogy egyes termékeknél „kozmetikázniuk” kellett a megszabott összegen. Például egy termék, amely a korábbi áfával 3,99 lejbe került, annak áfa nélküli értéke 3,2 lej, az új áfával számolva pedig 3,5 lejbe kerülne. Ebben az esetben az árucikk 3,49 lejért lesz elvihető az üzletből.
Vasárnapi címkézés
Nem járt különösebb pluszköltséggel az új árakra való áttérés, inkább annak időigényessége okozott némi kellemetlenséget – így Krall József, az egyik szombatfalvi kisüzlet vezetője, aki vasárnap leltárt rendelt el, újracímkézve a termékeket. „Noha tudtommal sokan utolsó percre hagyták, mi idejében újraprogramoztattuk a kasszagépeket. Sok kisbolttulajdonosnál az okozott problémát, hogy azt hitték, átállítás után rögtön az új árakkal dolgozik a kasszagép, holott ez másképp is megoldható” – magyarázta Krall. Hasonlóan jártak el az említett üzletláncnál is, ahol vasárnap valamivel korábban bezártak, hogy kitehessék az új árakat. „Mindenképp fontos végrehajtani a törvény által előírt változtatásokat, hiszen ezt egészen biztosan ellenőrzi majd az illetékes hatóság, és a törvénykerülők komoly büntetésekre számíthatnak” – fejtette ki Gönczi, hozzátéve, hogy az ortodox pünkösd ellenére úgy döntöttek nyitva tartják üzleteiket, amelyekben maguk is számítanak az ellenőrzésekre.
Pozitívan értékelik az áfacsökkentést
Jó hatással lehet a gazdaságra az élelmiszerek áfamérséklése, ahogyan ezt korábban a péktermékeknél eszközölt, hasonló csökkentésnél is tapasztalhattuk, ugyanakkor azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy egy nagyobb bevásárlásnál mennyit spórolnak meg a fogyasztók – hangsúlyozta az üzletlánc marketingmenedzsere, aki véleményében osztozott Krall Józseffel: remélik, hogy az olcsóbb élelmiszereknek köszönhetően némileg javul az életszínvonal.
Nem érinti a vendéglőket
Nagy György étteremtulajdonos, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók szövetségének elnöke nem hiszi, hogy a vendéglátóiparban érezhető lesz az élelmiszerek és az alkoholmentes italok áfájának csökkentése. Mint mondta, azért nem tartja valószínűnek a változást, mert tapasztalata szerint a vendéglátók már most alacsony áron dolgoznak az éles piaci verseny következtében, ugyanakkor rezsiköltségeik folyamatosan nőnek. Az elnök egyébként hangsúlyozta, áfacsökkentésre mindenképp szükség volt, hiszen így némileg javulhat az ország gazdasági helyzete.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
szóljon hozzá!