
Fotó: Pál Árpád
Fáklyás felvonulással kezdődött az 1956-os forradalom hőseire való megemlékezés szombaton Székelyudvarhelyen. A felszólalók az emlékezés, valamint a hősök tettének jelentőségét hangsúlyozták. A rendezvényen először adták át a Vasszékely-díjakat.
2016. október 23., 15:222016. október 23., 15:22
Az esemény résztvevői a Márton Áron téren gyülekeztek, ahonnan fáklyákkal vonultak az Üldözöttek és áldozatok emlékművéhez. Az udvarhelyi Sándor Balázs volt ’56-os elítélt emlékezett egykori bajtársaira. Egyperces néma csendet kért azokért, akik életüket adták a magyar szabadságért, illetve szabadságukat elvesztve később haltak meg.
„Az 1964-es szabadulásunknak nem tudtam igazán örvendeni. Én titkon abban reménykedtem, hogy a szabadulás változást is hoz magával, erre azonban még huszonhat évet kellett várni. De ez a változás sem hozta meg az eredményt az erdélyi magyarság számára, mind a mai napig nem” – fogalmazott a huszonöt évre ítélt egykori forradalmár. Mint mondta, tovább kell küzdeni a szabadságunkért és azért, hogy a magyarokat ne másodrendű állampolgárként kezeljék.
A koszorúzás után a tömeg csendben levonult a volt Stúdió Mozi épületébe. Gálfi Árpád polgármester arról beszélt, nem lehet anélkül a jövőbe tekinteni, hogy vállunkon ne cipelnénk a múltat, hiszen tartozunk azoknak a hősöknek, akik életüket, szabadságukat áldozták a következő nemzedékekért, azaz értünk és leszármazottainkért. „Az ’56-os forradalom mártírjainak köszönhetjük, hogy ma szabadon élhetünk és szabadon emlékezhetünk rájuk. Muszáj emlékeznünk ahhoz, hogy az egészséges nemzeti öntudat visszakerüljön minden magyar szívébe” – jelentette ki.
Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja hangsúlyozta, hogy ahol „nem felejtik a hősöket, ott mindig lesznek újak”. Őt követően Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke tartott beszédet.
Pál László, Kovács Gyula, Török Mihály, Sándor Balázs és Hadnagy István, a hatvan évvel ezelőtt történt forradalom udvarhelyszéki elítéltjei oklevelet és emlékérmet kaptak a magyar államtól, illetve a Nemzetstratégiai Kutatóintézettől.
Első alkalommal adták át a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által alapított Vasszékely-díjat, amit olyan 25–45 év közötti személyek kaphatnak meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárulnak a város fejlődéséhez, és ragaszkodnak magyarságukhoz, szülőföldjükhöz. Idén Fazakas Szabolcsot, a Legendárium projekt ötletgazdáját, György István asztalitenisz-edzőt, Kováts Árpádot és Szidóniát, a Kováts Fényképészet örököseit, működtetőit és Berecz Andrea gasztroenterológust tüntették ki, illetve posztumusz díjat kapott a nemrég elhunyt Orbán Katalin Zsuzsanna, a sérült gyerekeknek segítő Orbán Alapítvány létrehozója. Utóbbi kitüntetést a nővére, Orbán Ágnes vette át. Az eseményt záró Varga Miklós-koncert előtt Gálfi Árpád és Szász Jenő emlékplaketteket nyújtottak át egymásnak.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!