Fotó: Pál Gábor
Egyik percről a másikra érkezett 2005-ben az a nagy mennyiségű csapadék, mely óriási pusztítást eredményezett egész Udvarhelyszéken, különösen Székelyudvarhelyen és a Nyikó menti falvakban. A veszteség ellenére sikerült felkelni és újraépítkezni az ott lakóknak – hangzott el a pénteken tartott megemlékezésen az árvíz áldozatainak emlékművénél, Székelyszentléleken.
2013. augusztus 23., 22:252013. augusztus 23., 22:25
2013. augusztus 24., 10:492013. augusztus 24., 10:49
Tizenhat emberi életet követelt és óriási károkat okozott a nyolc évvel ezelőtti árvíz,a mely Udvarhelyszék több települését is érintette. A medréből kilépő Fehér Nyikó szinte mindent magával vitt, ami az útjába állt. A kiöntött patak Farcádon, Hodgyában és Bikafalván is pusztított, valamint a Szejke-pataka is elárasztotta Udvarhely szombatfalvi részét. A Székelyszentléleken felállított emlékmű előtt azóta minden év augusztus 23-án összegyűlnek, hogy közösen emlékezzenek a szomorú napra, amikor sokak gazdasága ment tönkre, számos család födél nélkül maradt, de vannak olyanok is, akik családtagjaikat veszítették el ezen a napon.
Idén is visszaemlékeztek a történtekre. Farkaslaka község polgármestere, Kovács Lehel nyitóbeszédében a nyolc éve történt katasztrófát a község „özönvizeként” említette. Siménfalva polgármestere, Péter Zoltán többek között arról is szólt, hogy bár a község falvai újjáépültek, a lelkekben megmaradt az űr és a fájó seb az odaveszett áldozatok miatt. „Egyik percről a másikra megtörtént a katasztrófa, de a nép felállt és építkezni kezdett, itt látszott meg, hogy mennyire erősek vagyunk” – hangsúlyozta Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere.
Antal István, parlamenti képviselő elmondta: nyolc évvel ezelőtt azok is odafigyeltek Székelyföldre, és rájöttek arra, hogy belső erőtartalékokkal, szolidaritással rendelkezik az itt élő nép, akik most szét akarják vagdalni ezt a területet. Ezután szavalat és egy népdal hangzott el, majd a székelyszentléleki Ave Rosa énekkar előadta a Mária-himnuszt. Laczkó Vilmos plébános prédikációját Csáki Levente unitárius lelkész szavai követték, majd az áldozatok emlékművénél elhelyezték a kegyelet virágait.
Az udvarhelyszéki árvíz áldozatai
Csiszár Julianna, Csiszár Béla (Hodgya)
Fancsali Márta, Fancsali Anna, Jakab Erzsébet (Farkaslaka)
Tóth Anna, Hajdó Julianna (Székelyszentlélek)
Sinka Lajos, Szász Erzsébet, Székely Gézáné, Lakatos Árpád (Nyikómalomfalva)
Pap Erzsébet, Szász Erzsébet, Balázs Karolina (Kobátfalva)
Tánczos Izabella (Siménfalva)
Málnási Ágoston (Székelyudvarhely)
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.
Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.
Egyre látványosabban haladnak a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola felújításával. Mostanra az új épületrészek formát öltöttek, ugyanakkor egykori színében tündököl a külső falak egy része is. Idén viszont még nem ott kezdik a tanévet a diákok.
A Szent Flórián Vándorkupán méhetik össze erejüket és tudásukat az udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók. A találkozót szeptember 13-án tartják Homoródújfaluban.
A lakosság biztonsága és az állatok védelme érdekében tíz kóbor kutyát sikerült begyűjteni és elszállítani szeptember 2-án, kedden Székelykeresztúron – közölte a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Lezárják Székelyudvarhelyen a Gábor Áron utca egy szakaszát, és a vízszolgáltatás is szünetel szeptember 3-án, szerdán reggel 8 és délután 3 óra között – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!