
Fotó: Lukácsi Lehel
Könyvekkel, társasjátékokkal, filmekkel és lekváros kenyérrel várják az érdeklődőket a nyitott könyvek éjszakáján a székelyudvarhelyi városi könyvtárban augusztus 28-án.
2015. augusztus 24., 20:472015. augusztus 24., 20:47
A könyvár olvasójában és kölcsönzőjében kvíz- és rejtvényfeladatok várnak minden korosztályra, a részvevők kisebb meglepetéseket kapnak. Fél nyolctól Szabó Károly Nők a könyvtárban című fényképkiállítását nyitják meg a téka lépcsőházában, háromnegyed nyolctól pedig Ambrus Lajos Vezérek és atyafik – Székelyföldi mondák, regék, történetek című kötetét mutatják be az olvasóteremben. A bemutatón jelen lesz a Jakab Tamás, a könyv szerkesztője, a kiadványt pedig Mihály Tibor helytörténész, tanár méltatja. Nyolc órától folyamatos filmvetítést tartanak a könyvtár látvány- és hangzóanyag termében.
Az alkalomból megnyitják a könyvtár új közösségi termét, a társasjátéktermet is, ahol fél nyolctól a Székely társasjátékot mutatják be, kilenctől pedig a Six MaKING-et ismertetik. A gyerekekről sem feledkeznek meg, a könyvtár belső udvarán este héttől gyerektáncházba várják a kicsiket, ahol a Székelyudvarhelyi Néptáncműhely közreműködésével rophatják a csöppségek, valamint népdalokat tanulhatnak. A táncház részvevőiről csoportképet készítenek az intézmény drónjával. Fél kilenctől a Bátor kiskacsák című bábelőadást tekinthetik meg az érdeklődők a Fakalinka bábcsoport előadásában, fél tíztől Szente Anita Elhatározások című zenés-verses irodalmi összeállítására kerül sor, majd este fél tizenegytől Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmet vetítik le a könyvtár belső udvarán.
A rendezvény alatt folyamatosan működik majd a könyvturkáló, ahol felajánlással vásárolhatják meg az érdeklődők a kiszemelt kiadványokat. Az Átalvető program asztalánál különböző lekvárokat kóstolhatnak meg a rendezvény látogatói, de zsíros kenyeret is kenhetnek maguknak. A Nyitott könyvek éjszakája egyben a megbocsájtások éjszakája is, hiszen ekkor a visszahozott könyvekre nem számítanak büntetést.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!