
Fotó: Pál Árpád
Vezetéket helyeztek el a nyikómalomfalvi derítőállomás és a patak között, így már nem a rothadó iszapot átmosva folyik a tisztított szennyvíz a Nyikóba.
2016. augusztus 08., 17:262016. augusztus 08., 17:26
Mindezzel az volt a cél, hogy a malomfalvi derítőállomásnál megtisztított szennyvíz ne a Nyikó régi medrén átfolyva jusson a patakba, hiszen ezáltal ismét szennyezetté válik – közölte lapunkkal Geréb Péter, Farkaslaka alpolgármestere. Mint mondta, a vízelvezetéshez szükséges, nagyjából hatvan méternyi vezetéket a polgármesteri hivatal vásárolta meg. A hét végi munkát haton végezték el, az UTCA szerveződés két tagja, illetve egy helyi építkezési kft., valamint a hivatal alkalmazottai.
„Ez legyen jó példa mindenkinek arról, hogy jobban lehet haladni, ha összefogva, közösen keressük a megoldásokat a problémákra” – jelentette ki Kovács Lehel farkaslaki polgármester. Hozzátette, a felmerülő problémákat továbbra is jelezni kell a hivatalnak, ahol szívesen veszik azt is, ha javaslatok érkeznek a megoldásokra vonatkozóan.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!