
Nehezményezi a Székely Vágta szervezőcsapata, hogy a vágta megnevezést mások is használják, így közleményben pontosítanak, hogy az általuk szervezett rendezvény az egyetlen hivatalos székelyföldi előfutama a budapesti Nemzeti Vágtának, amelyet negyedik éve Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata együttesen támogat.
2014. június 30., 19:012014. június 30., 19:01
2014. június 30., 19:052014. június 30., 19:05
A szervezők azért hozták nyilvánosságra a pontosítást, mert tudomásukra jutott, hogy a Mária Lovagja Kulturális, Hagyományőrző és Sportegyesület megszervezi az Udvarhelyszéki Vágta elnevezésű lovas rendezvényt, több helyszínen, előfutamokkal.
„A rendezvény félreérthető megnevezése miatt több érdeklődő, résztvevő és támogató a Székely és Nemzeti Vágtával azonosítja a lovas eseményt, annak okán is, hogy a rendezvény honlapján a Székely Vágta fotóit használják a szervezők – jogosulatlanul” – áll a szervezőcsapat közleményében.
Ugyanakkor leszögezik, hogy a maksai Óriáspince-tetőn szervezett Székely Vágtának nincs sehol előfutama, Székelyföld összes települése szabadon vehet részt a galoppversenyen.
Az udvarhelyszéki egyesület már múlt pénteken megkapta a Székely Vágta szervezőitől a hivatalos levelet, amit átadtak ügyvédjüknek, mondta el portálunknak Kovács Nemes László. Az udvarhelyszéki egyesület képviselője leszögezte, meglátásuk szerint a Székely Vágta az élsportról szól, míg az általuk szervezett rendezvény a tömegsportról, a Székely Vágta fotóit és látványelemeit nem használták fel.
„Ha a Székely Vágta szervezői pozitívan állnának hozzá, úgy is felfoghatnák, hogy számukra nevelünk utánpótlást. Másrészt a székely ember nem ostoba, pontosan érti a különbséget a Székely és az Udvarhelyszék között” – mondta Kovács Nemes László.
Az Udvarhelyszéki Vágta székelypálfalvi előfutamát az elmúlt hétvégén bonyolították le. Harminc versenyző állt rajthoz, és az esős idő ellenére mintegy 500–600 nézőt vonzott a rendezvény – mondta el a szervező. A következő előfutamot Agyagfalván szervezik július 5-én.
A háromnapos Székely Vágta július 18-án kezdődik, a futamokon kívül nemzetközi fogathajtó versenyt tartanak. A versenyek befejeztével bemutatják a Székely Dózsa György című táncszínházi előadást.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!