
Fotó: Pál Gábor
Tizenhárom disznót vágtak le szombaton az immár harmadik alkalommal megrendezett hagyományőrző disznótoros vetélkedőn Székelykeresztúron. A Zeyk Domokos Iskolaközpont udvarán megtartott versenyen kétszer annyi csapat mérte össze disznóvágási és -feldolgozási tudományát, mint tavaly.
2013. február 10., 19:192013. február 10., 19:19
2013. február 10., 20:172013. február 10., 20:17
A részvevők közül a derecskei, a kalocsai és a táborfalvi csapat Magyarországról érkezett, velük a helyi Cristur Volán, a Formula Prima, a Perfekt, a Szerszámacél, a keresztúri önkormányzat, a K&Kiss és a tejgyár csapata, valamint Siklód, a galambfalvi pékség és Hargita Megye Tanácsának csapata versengett. A zsűri a vetélkedő első részében a pálinka minőségét, a szúrás, perzselés, pucolás, mosás és feldarabolás módját pontozta, a második felében pedig a hagymás vért, a levest, a pörköltet, a hurka minőségét és a kolbászt értékelte.
Február 9-én reggel hét órakor zeneszóval és pálinkakóstolóval indult a rendezvény, majd a sertések leölésének sorrendjét sorshúzással döntötték el a csapatok. Az állatok leszúrása után Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere köszöntötte a részvevőket, majd Borboly Csaba megyeitanács-elnök, az esemény fővédnöke szólt az egybegyűltekhez.
Perzselés és pucolás után következett a disznók felbontása, mindezt a 10–12 tagú csapatok férfitagjai végezték. A feldolgozásra és a hagyományos ételek elkészítésére a sportpályán felhúzott sátrak alatt került sor, ez leginkább az asszonyok dolga volt. A jó hangulatot tovább tetézte a Mákvirágok néptáncegyüttes vicces farsangi műsora.
Az eredményhirdetésre este, az iskolaközpont étkezdéjében került sor, ahol a csapatok közös vacsorán vettek részt. Legjobbnak a táborfalviak pálinkája, a keresztúri K & Kiss csapatának szúrási, az önkormányzat pucolási technikája és a perfektesek bontása bizonyult. Idén a Formula Príma csapata készítette a legízletesebb hagymás vért, a kalocsaiak és a Cristur Volán leveskészítésben voltak erősek. A siklódiak a legjobb lecsipecsiért, a galambfalvi pékség a kolbászért, a derecskeiek egy sajátos házi recept alapján elkészített ételkülönlegességért kaptak oklevelet. Hargita Megye Tanácsa idén, mivel lekésett a torról, a legjobb alvó díjat zsebelte be, a Szerszámacél a legtakarékosabb címet azért kapta, mert igencsak szűkmarkú volt a zsűrivel szemben. A legkárosultabb a keresztúri tejgyár csapata volt, hiszen két sertést indított a versenyen, de csak egyet sikerült levágnia.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!