
Fotó: Barabás Ákos
Alig van karácsonyfának való fenyő az udvarhelyszéki erdőkben, nincs mit ellopniuk a fatolvajoknak, ezért az erdészeteknél már nem is tartanak tőlük. A környékbeli erdők fenyői vagy túl idősek, vagy nem megfelelő fajtájúak.
2016. december 06., 10:422016. december 06., 10:42
Idén még nem fogtak el senkit, aki a Zetelaka–Libán Erdőgondnokság területeiről próbált volna fiatal fenyőket lopni – közölte megkeresésünkre András Róbert, a gondnokság vezetője. Rámutatott, már az előző években is egyre kevesebb tolvaj próbált fát lopni az erdőgondnokság által kezelt erdőkből, ami részben annak tudható be, hogy több jól szervezett bűnbandát sikerült kézre keríteniük a hatóságok segítségével.
„A piacon elég fát lehet kapni, hiszen sokat hoznak külföldről, méghozzá elérhető áron. Nem tudom, hogy egyáltalán érdemes-e kockáztatniuk a lebukást azoknak, akik eddig lopott fenyőkkel próbáltak üzletelni” – fogalmazott András.
Egyébként a Zetelaka–Libán Erdőgondnokság által felügyelt területeken elültetett fenyőfacsemeték már annyira megnőttek, hogy amúgy sem felelnek meg karácsonyfának. Szerinte a tolvajok visszaszorításához kollégáik munkája mellett az állandó hatósági ellenőrzések és a szigorú büntetések is hozzájárultak.
Mindezek ellenére olykor mégis akad olyan, aki megpróbál lopni, ezért az év utolsó hónapjaiban a rendőrséggel és a csendőrséggel közösen több akciót is szerveznek, melyeken a fenyőfákat szállító járműveket ellenőrzik – mondta András Róbert. Általában már november közepétől jobban figyelnek a hasonló esetekre.
A törvény szigora
Annak ellenére, hogy ebben az időszakban szigorúbb ellenőrzéseket végez a rendőrség, idén még nem kellett karácsonyfának való fenyőket elkobozni – tájékoztatott Gheorge Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A járműveket főleg olyan helyszínek környékén vizsgálják át, ahol nemrég fenyőfacsemetéket ültettek. Ha valaki dokumentumok hiányában szállít fát, az áru elkobzása mellett – a fenyők értékétől, mennyiségétől és származási helyétől függően – lényeges bírságra is számíthat, de akár bűnügyi eljárás is indulhat ellene.
„Nem igazán telepítettünk fenyőféléket a hozzánk tartozó területekre, az a kevés, amit korábban ültettünk, már rég nagyra nőtt, így nem alkalmas karácsonyfának” – magyarázta Szakács Sándor, a Székelyudvarhelyi Magánerdészet vezetője, hozzátéve, az általuk kezelt területeken egyáltalán nem jellemző, hogy fiatal fenyőket lopjanak. Ez annak is betudható, hogy csak Szencsed környékén van egy kisebb fenyvesük, máshol egyáltalán nincs. Mint mondta, ebben az időszakban fakitermelés folyik az erdőkben, és az erdészeti jelenlét miatt sem próbálkoznak tolvajok. Emellett az erdészek is jobban odafigyelnek a fatolvajok által veszélyeztetett területekre, ráadásul a rendőrök és a csendőrök is folyamatos ellenőrzéseket tartanak.
Szentegyházán hivatalosan nem őrzik az erdőket, mivel máig tisztázatlanok a területek birtoklevelei, ráadásul a tulajdonosok egy közbirtokosság megalakításában sem tudtak megegyezni. Molnár Tibor, a település polgármestere elmondta, náluk a fiatal tűlevelűek miatt nem kell aggódni, mivel nincsenek olyan fenyőfélék, amelyek alkalmasak volnának karácsonyfának, ami pedig van, azt senkinek nem lehet eladni.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!