
Fotó: Veres Nándor
A következő tanévben betölthető helyettesítői állásokra szervezett kedden nyílt kihelyezést az idén versenyvizsgázott pedagógusoknak a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. Az elosztás után több állás maradt meg, mint amennyit elfoglaltak.
2015. augusztus 25., 19:392015. augusztus 25., 19:39
A tanfelügyelőség által a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium dísztermében megszervezett elosztáson kedden 465 helyettesítői pedagógusi állás közül választhattak az óvónők, tanítók, tanárok, akik az idei versenyvizsgán értek el ötös feletti osztályzatot. Waczel Ferenc tanfelügyelő tájékoztatása szerint 311 pedagógusnak volt joga állást választani, közülük 175-en foglalták le valamelyik tisztséget maguknak. 49-en nem jelentek meg, 87-en pedig nem találtak megfelelő állást. A tanfelügyelő kiemelte, nem sikerült betölteni például a magyar szakos tanári helyeket, ezekből több üres állás van, mint amennyi jelentkező volt. Ugyanez a helyzet a matematika, valamint a szaktantárgyak terén.
290 megyebeli helyettesítői – teljes vagy részmunkaidős – pedagógusi állás maradt üresen a keddi elosztás után, ezek betöltésére szerdán pályázhatnak a folytonossági kérést letevő pedagógusok, illetve azok, akik a 2013-as vagy 2014-es versenyvizsgán értek el ötös feletti jegyet. Amely állások ezután is üresen maradnak, azokat megpróbálják órabérrel alkalmazott személyekkel, például nyugdíjasokkal felölteni – fejtette ki Waczel Ferenc.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!