Nem minden lakónak jogos a bejelentése

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Javult a tavalyi bűnözési ráta az előző évihez képest – derült ki az udvarhelyi állami rendőrség parancsnokának beszámolójából, aki szerint nem jelent problémát, ha valaki magyarul szeretne panaszt tenni a hatóságnál.

Fülöp-Székely Botond

2017. február 23., 19:532017. február 23., 19:53

A különböző statisztikai felsorolások után Vasile Manghiuc (fotón) udvarhelyi rendőrparancsnok kijelentette, 2016-ban összességében javult a bűnözési ráta az előző évhez képest. Erre az évre ugyanakkor már nem jósolt ilyen kedvező adatokat, mondván, több visszaeső bűnöző is szabadulni fog a börtönből.

Mike Levente, az MPP-EMNP koalíció képviselője rámutatott, az adatok jók, de fontos a folyamatos párbeszéd és a jó együttműködés. Orbán Árpád alpolgármester arra kérte a parancsnokot, hogy különös figyelmet szenteljenek a Budvár utcára, hiszen idén a II. Rákóczi Ferenc utcában újítják a csatornahálózatot, ezért arra kell majd terelni a forgalmat. Az alpolgármester arra is kíváncsi volt, hogy hány rendőr dolgozik az udvarhelyi kapitányságon és közülük hányan magyarok. Manghiuc azt mondta, összesen hatvannyolc munkatársuk van, akiknek nagyjából harminc százaléka magyar nemzetiségű. Hangsúlyozta, bárki tehet panaszt magyarul is a rendőrségen, hiszen kötelességük tolmácsot biztosítani számukra. Ugyanez érvényes arra is, ha valaki a 112-es segélyhívó számot tárcsázza.

A parancsnok egyébként sajnálatát fejezte ki azért, hogy kevés magyar nemzetiségű jelentkezik rendőrnek. Hajdó Csaba koalíciós képviselő kérdése nyomán kiderült, kilencen dolgoznak a rendőrség közlekedésrendészeti osztályán, és ők mindig a törvényt alkalmazva döntik el, hogy bírságolnak vagy csak figyelmeztetést adnak a közlekedési kihágásokért.

Ezt követően László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője tartotta meg éves beszámolóját. Elmondta, úgy tapasztalják, hogy munkájuknak köszönhetően egyre több lakó fordul hozzájuk bizalommal. Orbán Balázs koalíciós képviselő kérdésére kifejtette, hogy munkatársaiknak képzésen kell részt venniük, csak utána lehet megszervezni az éjszakai őrjáratokat. Egyébként az ő szolgálati ruháik nagy részén kétnyelvű feliratok vannak. Bíró Edith, aki szintén koalíciós képviselő, a szórakozóhelyek éjszakai működtetésével kapcsolatos panaszokról érdeklődött. László Szabolcs elmondta, nem minden lakónak jogos a bejelentése, hiszen olyan esettel is találkoztak, amikor maga a panaszos egyezett bele az éjszakába nyúló nyitvatartási programba.

Arros Orsolya RMDSZ-es képviselő azt javasolta, hogy a kellemetlen esetek megelőzése érdekében az egység tagjait kötelezzék egy viselkedési kódex betartására. A rendőrség vezetője rámutatott, munkatársai már részt vettek ilyen jellegű képzésen, ráadásul ruhájukon kamera van, így visszakövethető, ha nem megfelelően viselkedtek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés