Nem játék a biztonság

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Jobbnak értékelik az udvarhelyi játszótereket a speciális helyzetben lévő gyerekek és felnőttek, mint az egészségproblémák nélküli kicsik szülei – derült ki az érintettekkel folytatott beszélgetésből. Legtöbben a játszófelületek biztonságát vitatják, egyes játékok ugyanis elavultságukból adódóan balesetveszélyesek.

Bálint Kinga Katalin

2014. július 11., 09:432014. július 11., 09:43

Számos szülő nem tartja biztonságosaknak a székelyudvarhelyi játszótereket: a legkevesebb gondot a parkok játszófelületein észlelik, ám a lakótelepek köztéri játékait jórészt elavultaknak tartják. Az egyes fajátékok illesztései, a felületes javítások miatt kiálló csavarok és fémrészek balesetveszélyesek lehetnek – állapította meg a központi park közelében lakó Pap Ferenc, aki naponta kiviszi gyerekeit a sétatéri játszófelületre. Mint elmondta, a rongálások meglehetősen gyakoriak, egyébként a játékkínálattal meg vannak elégedve: a régi, elavult darabokat ott már kicserélték az illetékesek.

A körhinta a szülők rémálma

Hasonlóképp vélekedik egy anyuka is, aki szintén rendszeresen viszi a központi park játszóterére gyerekeit, mert a közelben lakik: mint elmondta, azon a városrészen nincs más olyan játszótér, ahol a gyerekeknek választási lehetőségük lenne, nem úgy, mint a Bethlen-negyedben. Ő is észrevételezte, hogy a használható sétatéri játékokat hamar tönkreteszik a felelőtlen látogatók, ám elárulta, annak kifejezetten örül, hogy a körhintát eltávolították, ugyanis az minden kisgyerekes szülő rémálma: saját gyerekeit is ütötték már fejbe a körbe forgó falovacskák, amikor leestek róluk. Ettől eltekintve a játszótereket általában nem tartja veszélyeseknek: a szülőnek mindenképp oda kell figyelnie gyerekére, amíg játszik – vallja, hozzáfűzve, kihelyezhetnének több hintát a városban.

A lakótelepi játékokra több a panasz: a Tábor-negyed egyik forgalmasabb játszóterén például a régi bádogcsúszdától féltik gyerekeiket a szülők. Tettek oda néhány éve egy kisebb, műanyag csúszdát is, ám annak lépcsőjén a kisgyerekek, akiknek használniuk kellene, nem tudnak felmenni – fejtette ki Vajna Annamária. Hozzátette, az illetékesek jobban odafigyelhetnének a játszóterek karbantartására, lecserélhetnék a fémjátékokat. Nagyobb városokban már sokkal inkább gyerekbarátok a játékterek: a földön is gumírozott burkolat van, ami sokat számít, ha elesik a gyerek. Ha egy egészségproblémák nélkül élő gyerek veszélynek van kitéve a játszótereken, egy fizikailag vagy szellemileg sérült apróság még inkább – mondta el.

A sérült gyerekek nem panaszkodnak

Magyarországon nemrég felmérést készítettek, mely szerint az országban mindössze egyetlen olyan játszótér van, ahol a sérült gyerekek is zavartalanul együtt játszhatnak társaikkal. A székelyudvarhelyi, speciális helyzetben lévő fiatalokkal foglalkozó civil szervezeteknél érdeklődve kiderült, nálunk más a helyzet. A játszófelületek általában már megfelelnek a szellemi fogyatékkal élő fiataloknak is – mondta el Nagy Sándor Lajos, a Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért vezetője, hozzáfűzve, kedvenc helyeik a Bethlen-negyedi parknál és a sétatéren található játékterek.

Hasonló véleményen volt Orbán Zsuzsanna is, a halmozottan sérült gyerekeket felkaroló Orbán Alapítvány vezetője: mint elmondta, a visszajelzések szerint a mozgássérült gyerekeknek sem okoz nehézséget a játszóterek használata. Tudomásuk szerint körülbelül nyolcvan mozgáskorlátozott gyerek lehet Székelyudvarhelyen – az általános kedvenc szabadtéri játék a hinta.

A polgármesteri hivatalnál érdeklődve megtudtuk, a játszótereken minden év tavaszán eszközölnek javításokat bejelentés nélkül is – lecserélik a törött játékokat, feltöltik a homokozót. Ha valaki ezen kívül játszótéri rongálódást jelez nekik, kimennek és kijavítják a problémát – mondták el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés