
Két hónapja kezdte meg működését a családorvosi ügyeleti központ, ám azóta sem csökkent a betegforgalom a városi kórház sürgősségi osztályán. A permanenciaközpontot leginkább a hétvégi napokon keresik fel többen, de ez számottevő változást nem hozott a sürgősségi osztályon.
2012. március 13., 18:402012. március 13., 18:40
2012. március 14., 17:442012. március 14., 17:44
Január 12-én, azaz két hónapja kezdte meg működését a székelyudvarhelyi családorvosi ügyeleti központ, ahol az ügyeletezést vállaló családorvosok hétvégén 24 órás, hétközben pedig 12 órás éjszakai program alapján biztosított, illetve egészségbiztosítással nem rendelkező betegeket is ellátnak, kisebb sürgősségi esetben. A súlyosabb akut panaszokkal küzdő betegeknek ugyan továbbra is a városi kórház sürgősségi osztályára kell menniük, ám az ügyeleti központ indulásakor megfogalmazott remények szerint ennek tehermentesítenie kellene a sürgősségi osztályt. Ez azonban még nem történt meg. A betegszám tekintetében nem igazán tapasztaltak változást a sürgősségi osztályon január óta – közölte Lukács Antal, a városi kórház főigazgatója, hozzáfűzve, a Templom utcai családorvosi ügyeleti központot valószínűleg csak a közelben lakók keresik fel.
Elképzelhető, hogy a város lakossága még nem szokott hozzá, hogy kisebb sürgősségi panaszokkal a permanenciaközpontba kell menni, de az is, hogy sokan mégis inkább a kórház sürgősségi osztályát keresik fel, mert az közelebb van otthonukhoz.
A családorvosi ügyeleti központban ellátott betegek száma a hétvégi napokon a legmagasabb, általában 10–15 páciens keresi fel az ügyeletet, hétközben kevesebben vannak – tudtuk meg a permanenciaközpontban ügyeletező családorvosoktól. Január óta nőtt a betegek száma, valószínűleg lassan megszokják, hogy a kisebb sürgősségi panaszokkal a Templom utcai rendelőbe kell menniük – mondta el dr. Lakatos Ferenc családorvos, a központ koordinátora. Ezt erősítette meg egy másik ügyeletező orvos, dr. Izsák Seres Emese is. A zetelaki családorvos szerint még nem állt be egy stabil, állandó betegszám, de úgy tűnik, hogy a kórház sürgősségi osztályát egyelőre nem tehermentesítette az ügyeleti központ.
Az ügyeleti központ a Templom utca 7. szám alatti rendelőépületben kapott helyet, január 12-én kezdte meg működését, és az ügyeletet öt családorvos látja el: dr. Veres Rózsa, dr. Orbán Sándor és dr. Lakatos Ferenc székelyudvarhelyi családorvosok, valamint dr. Izsák Seres Emese zetelaki és dr. Nuszter Zoltán oklándi családorvos.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!