
Fotó: Bodnár Arthur
Nagyszabású favágási akciót rendez az elkövetkező napokban a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, hétfőtől összesen negyvennégy száraz vagy elöregedett fát vágnak ki a város területén és Szejkefürdőn.
2015. július 12., 14:352015. július 12., 14:35
2015. július 12., 14:472015. július 12., 14:47
A hivatal közlése szerint a munkálatra azért van szükség, mert a kijelölt fák a járókelőkre és az autósokra egyaránt veszélyesek, illetve már nem nyújtanak esztétikus látványt. A több mint negyven fából tizenhét nyárfa Szejkefürdőn van, a többi pedig a város különböző pontjain: a piac mellett, a sétatéri parkban, valamint a Lakatosok, Függetlenség, Villanytelep és Tamási Áron utcákban.
A kivágott fákat az ősz folyamán pótolják, a szejkei sétányról eltávolítandó tizenhét nyárfa helyett például a tervek szerint más őshonos fajtákat, hárs- és kőriscsemetéket ültetnek majd.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!