Napi nyolcvan útlevéligénylő nyáron

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Jelentősen megnő az útlevelet igénylők száma a nyári időszakban. Hargita megyében román és magyar útlevélhez is hozzájuthatnak az érdeklődők.

Iszlai Katalin

2016. augusztus 04., 11:032016. augusztus 04., 11:03

Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal titkára megkeresésünkre elmondta, kétféle román útlevelet igényelhetnek az érdeklődők. Az egyik az elektronikus útlevél, ami három vagy öt évig érvényes, az ára 283 lej, és kérés alapján az ország bármely megyéjében ki lehet váltani, ahol van útlevéliroda.

A másik az ideiglenes útlevél, ami egy évig érvényes, értéke 218 lej, és azt is ki lehet váltani minden megyében, a különbség az, hogy ez utóbbi pár órán belül el is készül, míg az elektronikusra legtöbb két hetet kell várni. Az okiratok előállításához érvényes személyazonossági igazolványra vagy gyerekek esetében születési bizonyítványra van szükség. Ez az egyedüli akta, amit feldolgoznak, ezenkívül esetenként szükséges a házassági vagy válási bizonyítvány, amelyeknek csak a bemutatását kérik, másolat nem szükséges.

Az idei év első hat hónapjában 3761 személy útlevéligénylési kérelmét fogadták el Hargita megyében, ebből 1543 ideiglenes, 2218 pedig elektronikus útlevél. Pănescu szerint az említett időszakban nem, viszont a nyári időszakban, főleg júliusban és augusztusban megnő az igénylések száma. Míg az év többi hónapjában napi 30 kérés érkezik, addig a nyári hónapokban ez a szám 75–80-ra emelkedik. Hozzátette, ennek két fő oka van: az egyik a külföldön dolgozó román állampolgárokhoz köthető, hiszen sokan szeretnének hazautazni, a másik pedig az a réteg, aki külföldön szeretne nyaralni.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán is igényelhetnek útlevelet az érdeklődők, Farkas Balázs konzul elmondása szerint 2010 óta működik a rendszer. A 18 év alatti és 70 év fölötti ügyfelek esetében 28 euróba kerül az útlevél, utóbbiak esetében csak 10 évig érvényes iratot lehet igényelni. A 12 év alatti gyerekeknek három, a 12–18 év közötti fiatalok számára pedig öt évig érvényes az útlevél. A 18 év fölöttiek kétféle útlevelet igényelhetnek: öt évre szólót, melynek ára 44 euró, és 10 évig érvényeset, amely 64 euróba kerül. A kérelembenyújtáshoz szükséges az érvényes személyi igazolvány vagy útlevél (magyar vagy román), a honosítási okirat, a magyar lakcímigazoló kártya és a magyar anyakönyvi kivonat (születési és házassági), amennyiben kézhez kapta már az igénylő. A nyári időszakban hozzájuk is több kérés érkezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés