Nagy fogyasztást mutat a vízóra, a lakóktól hajtják be a többletköltséget

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Túl sok elfolyt vízmennyiség kiszámlázására panaszkodnak a székelyudvarhelyi felső Bethlen-lakónegyed egyik tömbházában. Az illetékesek szerint a háztartásokban felszerelt órák pontatlansága okozza a fő vízóra és a lakásokban mért fogyasztás közti különbségeket.

Dósa Ildikó

2016. augusztus 11., 12:512016. augusztus 11., 12:51

„A főcsapot és a lakrészek óráit lezártuk, nem tapasztaltunk sehol vízfolyást, ezért nem értjük, honnan van az a havi negyven-ötven köbméternyi különbség, amit ki kell fizetnünk. Ez családonként legalább két köbméter többletet jelent” – panaszolta a Győzelem utca 30-as tömbházának egyik lakója. Tudomása szerint több felső Bethlen-negyedi lépcsőházban hasonló a helyzet. Nemegyszer tiltakoztak a lakószövetségnél, azonban ott mindig a tömbház fő vízórájának mérésére hivatkoztak, nekik pedig ki kellett fizetniük a közölt vízmennyiséget.

„Minden lépcsőházban külön óra van, ami azon átfolyik, azt az ott lakóknak ki kell fizetniük” – közölte Gergely Ferenc, a Móra Ferenc lakástulajdonosi társulás elnöke. Véleménye szerint a félreértés oka az, hogy a háztartásokban felszerelt kis órák nincsenek ellenőrizve, a kisebb csepegéseket nem is mérik, a nagy óra azonban minden csepp vízfogyasztást pontosan kimutat. Ezért a lépcsőházak fogyasztásából kivonják a kis órák által mért mennyiséget, majd a különbséget visszaosztják a lakókra. Utóbbit legtöbb esetben a vécétartályok folyása, szivárgások, valamint a pincei csapok használata okozza, melyeket a háztartások órái nem mutatnak. Minden tömbházban van különbség a lakók által mért és a központi óra által mutatott vízmennyiség között, azonban nincs tudomása akkora különbségről, amilyenre a Győzelem utcai tömbházban panaszkodnak – közölte Gergely Ferenc.

Néhány éve egy Szabók utcai tömbházban mértek száz köbméternél nagyobb különbséget, de hamar kiderült, hogy azt egy csőtörés okozta: a lakóknak azonban természetesen akkor is fizetniük kellett. „Mondtam a lépcsőházfelelősöknek, hogy ellenőrizzék a pincéket, vécéket, de amit a nagy óra mutat, azt ki kell kifizetni” – magyarázta a lakószövetség elnöke.

„Nemcsak helyi szinten, hanem országosan is nagy a különbség a kis és nagy órák által mért mennyiség között” – közölte Bálint Major Áron, az Aqua Nova vízszolgáltató vállalat vezetője hozzátéve, hogy a két óra nem ugyanazzal a pontossággal mér. A lakrészek órái igazából az arány megállapítására szolgálnak, nem ellenőrzik őket, az évek alatt a lapátokra rakódott vízkő lassítja forgásukat, ezért pontatlanok. Ezzel szemben a fő órát öt-hét évente kötelesek ellenőrizni, hitelesíteni: ezek a legkisebb szivárgást is kimutatják. 

Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy mi történik, ha a lakók megtagadják a többlet kifizetését vagy egy, esetleg több háztartás hónapokra elmarad a fogyasztás kifizetésével, a vízszolgáltató vállalat vezetője elmondta, a vonatkozó törvény értelmében lezárhatják a teljes tömbház vízszolgáltatását. Erre példa jó néhány évvel ezelőtt volt, azóta ahányszor az érintett lépcsőházban figyelmeztető felszólítást függesztettek ki, mindig törlesztették a tartozást. A kertes házaknál gyakoribb a szolgáltatás megvonása, ott viszont csak az marad víz nélkül, aki nem fizet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés