Mindent a siker érdekében

•  Fotó: facebook.com

Fotó: facebook.com

Nemrégiben hazalátogatott Nyárádszeredába Kocsis Bence, a magyarországi Puskás Akadémia játékosa. Programjáról, bajnoki mérkőzéseiről, a válogatottban való szereplésének esélyeiről beszélgettünk az alig 14 éves tehetséggel.

Gligor Róbert László

2015. április 27., 10:402015. április 27., 10:40

2015. április 27., 13:592015. április 27., 13:59

A tavalyi év kicsit nehezebb volt Bence számára, mert az U13-as bajnokságot megszüntették, így nagyobb korosztályban, az U14-ben kellett játsszon, és a korosztálybeli fizikai különbségek észrevehetőek voltak. Ennek ellenére sikerült 14 gólt szereznie, sok meccsen kezdő volt, majd a bajnokság vége felé már tartalékolták, hogy felmérhessék, ki az, aki a keretben marad, és kitől kell megválniuk.

Most belenőtt a 14 évesek korosztályába, ahol kiemelt szintű bajnokságban szerepel, találkozásunkig 10 gólt szerezve. Az országban az utazási távolságok miatt két bajnokság van, ők a nyugatiban szerepelnek olyan klubok mellett, mint a Győri ETO, a Vasas, Szombathely, a Haladás Illés Akadémiája és Pécs. Az ősztől a két bajnokság 8–8 legjobb klubjából szerveznek bajnokságot, akkor bejön Békéscsaba, Debrecen, Diósgyőr is, az ellenfelek így szinte mind NB1-es klubok utánpótláscsapatai lesznek.

Ami a felkészülési programját illeti, Bencének heti három testnevelés órája és heti hat, labda nélküli edzése van, amikor koordinációs képességeiket, fizikai erőnlétüket fejlesztik. Minden évben kétszer terhelési tesztet és teljes orvosi kivizsgálást végeznek. Tavaly egy belga céget kértek fel az utánpótlások felmérésére, itt a teljes infrastruktúrát, ellátást, oktatást, programokat beleértve – eszerint most minden gyerek köteles vezetni iskolai és edzési eredményeit, erősségeit és hiányosságait, és ezt már a szülőkkel is közlik. Nagyon szigorúan veszik az iskolai eredményeket, továbbá ha valakit nagyobb hiba miatt kizárnak az iskolából, annak az akadémiáról is távoznia kell – mesélte el Bence.

Nemzetközi meccseik is voltak, a német Cottbus-szal, a szerbiai Vojvodinával és a horvátországi Eszékkel játszottak – utóbb kettővel idén is: a Vojvodina ellen két gólt is szerzett, továbbá Fejér megye korosztályos válogatottja Felvidékkel játszott, akkor is gólt szerzett Bence.

A Puskás Akadémián nagyon jó feltételek vannak, átadták az új felcsúti stadiont, továbbá még két melegített és egy fedett pálya is épül. Minden gyereknek bérlete és klubkártyája van, a felnőtt csapat minden mérkőzését követhetik. A spanyol és holland bajnokságban már 17 évesen is szerepelhet valaki a bajnokságban, netán a válogatottban is, most Magyarországon is igyekeznek minél több fiatalt bejuttatni az NB1-be. A Puskás Akadémia bővített keretében jelenleg 13 saját nevelésű fiatal focista van, amelyből három-négy minden mérkőzésen pályára lép, és céljuk, hogy három év múlva a játékoskeret háromnegyedét az akadémián neveltek tegyék ki. A tehetséges játékosoknak 16 éves korukban profi szerződést ajánl fel az akadémia, hogy megtartsa őket. Tavaly egy 16 éves magyar focistát a Barcelonához szerződtettek – tudatta a fiatal tehetség.

Most alakul az U14-es országos válogatott, 120 gyereket figyelnek meg, az adott régióban Bencét is, ebből alakul ki a következő bajnokságban a 22 fős és a bővített U15-ös magyar keret. Fizikai adottságai miatt Bence egyelőre nem tagja a 20 fős nyugati válogatottnak, de bevallása szerint mindent megtesz, hogy a legjobban teljesítsen, felhívja magára az edzők figyelmét, és bekerüljön a válogatottba. Az is meglehet, hogy ha meghívást kap, kipróbálja magát a román válogatott felkészülésén is. Tehetségére azonnal felfigyelt maga Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség elnöke is, aki tavalyi nyárádszeredai látogatásán véletlenül futott össze az otthon nyaraló, és önszorgalomból edző gyerekkel.

De a világ egyik leghíresebb focistájával is sikerült találkoznia Bencének: tavaly a saját neve alatt „futtatott” sportfelszereléseket reklámozó Pelével volt alkalma találkoznia egyik áruházban, ahová az akadémia legjobban tanuló hat gyerekét is elvitték. Kellemes élmény volt Pelé mellett állni egy fotó erejéig, bár beszélgetni nem volt alkalmuk, hiszen az egykori brazil világklasszis programja annyira zsúfolt volt, hogy másokkal nem is fényképezett – számolt be egyik kellemes élményéről Kocsis Bence.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés