Mentésügyi konferencia Udvarhelyen

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A XVIII. Mentésügyi Konferencia csütörtökön kezdődik  Székelyudvarhelyen. A rangos szakmai esemény legjelentősebb része egy kétnapos előadás-sorozat, amely az egészségügyben dolgozók mellett a civilek számára is tartogat érdekesnek ígérkező előadásokat.

Széchely István

2015. május 20., 20:242015. május 20., 20:24

Gyakorlati képzések és a székelyudvarhelyi Művelődési Házban megtartandó tudományos előadások sorát fogja össze a csütörtökön kezdődő, kétnapos XVIII. Mentésügyi Konferencia, amelyre mintegy 500–600 részvevőt várnak, köztük több mint nyolcvan magyarországi szakembert, orvosokat, mentős tiszteket és más, egészségügyben dolgozó szakembereket, továbbá több száz belföldi részvevőt.

Az előadásokat ezúttal sem egy téma köré szervezték, széles skálát fognak át a témakörök, amelyek között még a civilek is találhatnak számukra érdekeset, ezért a szakmabeliek mellett őket is várják az előadásokra, amelyekre díjtalan a belépés – mondta el korábban Ambrus József főorvos, a székelyudvarhelyi mentőszolgálat vezetője, a konferenciát szervező Ambach Alapítvány elnöke. A csütörtökön 13 órakor megtartandó megnyitó után el is kezdődnek az előadások, amelyek egy rövid délutáni szünetet követően folytatódnak. Néhány előadáscím a programból: Gyermekkori mérgezések és ellátásuk; Amikor a sárkány tüze elemészt – drogok okozta hyperthermia és annak kezelése; Beszéljük meg: fertőzésveszélyek és a denevérek; Humor a mentőknél...

A pénteki program ugyancsak tartogat civilek számára is érdekesnek ígérkező előadásokat, néhány cím ezek közül: A szeretet az életmentés titokzatos energiája; Veszteségeink, igazságtalannak látszó élethelyzetek feldolgozása; A gyilkos elme – Adolf Eichmann a pszichiátria szemszögéből. A mentésügyi konferencia részletes programja a mentesugy.doctor.hu honlapon található. A program részeként egy első világháborús fotókiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a Művelődési Házban, a tárlatot Katona József budapesti orvos gyűjteménye alkotja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés