Megnyílt hétfőn a Bab OK életiskola Székelyudvarhelyen.
2012. október 01., 17:542012. október 01., 17:54
2012. október 01., 18:102012. október 01., 18:10
A magániskola bethlenfalvi épületének emeletén családias hangulatban került sor a tanévnyitóra. A Bab OK itteni három termében tíz pedagógus foglalkozik majd a jelentkezőkkel. „A tanügyi rendszer válságban van, és én féltem a kislányom jövőjét ettől a rendszertől. Változásra van szükség, új utakra a tanulás és tanítás területén”– hangsúlyozta beszédében Bakó András, az iskola ötletgazdája. A továbbiakban megköszönte a támogatóknak és barátoknak az iskola elindításában nyújtott segítségüket. Bakó saját élettapasztalataiból merített, amikor megálmodta az iskolát. „Három évvel ezelőtt Gulyás Gábor mentoromnak köszönhetően találtam rá önmagamra, és amikor 2010 októberében megszületett a kislányom, úgy döntöttem, hogy megnyitom az életiskolát Udvarhelyen” – osztotta meg a jelenlévőkkel. A megnyitót Rigó Csaba-Dániel szavalatával zárták, aki Reményik Sándor Ha nem lesz többé iskolánk című versét mondta el.
Mint arról korábban már írtunk, 16 és 21 óra között lesznek majd órák, melyekre 12 éves kortól bárki jelentkezhet. Az iskoláról és a beiratkozásról személyesen a Bethlenfalvi út 164. szám alatt lehet érdeklődni, hétköznapokon 10–14, szombaton 10–13 óra között.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!